Pongó Géza: Ismét tömeges leszerelés várható a Rendőrségnél

0

A sok munka és a kevés pénz miatt a veszélyhelyzet megszűnését követően tömeges leszerelés indulhat meg a rendőrség állományában, mondta Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője a Népszavának.

Powell szerint a rendőrök április eleje óta, a különleges jogrend miatt nem mondhatnak fel. A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Pongó Géza szerint a veszélyhelyzet kihirdetése óta nehezebb is lett a munkájuk, és akár 60 órát is dolgozhatnak anélkül, hogy azt túlmunkának tekintenék, vagyis pénzt vagy szabadnapot kapnának érte.

Több érdekvédelmi szervezet is levélben fordult a belügyminiszterhez és a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárához, hogy legalább a koronavírusnak leginkább kitett rendőrök kapjanak a veszélyességi pótlékot vagy 14 nap szabadságot, de Felkai László államtitkár visszautasította a kéréseket.

a védőfelszerelés egyenetlen elosztása mellett szinte a csodával határos, hogy csak néhány rendőr és egy városi kapitány kapta el a fertőzést az elmúlt hetekben.

– mondta Powell.