Prof. Dr. Jakab Ferenc: Szükséges lesz a negyedik oltás a hatodik hullám alatt

Az adatokból úgy tűnik, leszállóágba került a koronavírus-járvány, ami nem meglepő, a kórokozónak ugyanis az őszi-téli időjárás kedvez – többek között erről beszélt az InfoRádiónak Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológusa, aki szerint épp a fent említett okok miatt nem most van a szezonja a negyedik oltásnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, megállt a koronavírus-koncentráció növekedése a szennyvízben. Jakab Ferenc ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a regisztrált fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma is arra utal, hogy egyre kevésbé van jelen a koronavírus hazánkban.

„Nem azt mondom, hogy nem lesznek új fertőzöttek, de jóval kevesebb és jóval alacsonyabb arányban, és sokkal lassabb lesz a járvány lefolyása” – mutatott rá az InfoRádió műsorában a virológus, kiemelve, hogy a hatodik hullám nagy valószínűséggel csak ősszel érkezik, de szerinte egyébként már teljesen felesleges hullámokról beszélni, a Covid mára ugyanis beépült a vírusfertőzéseink palettájába.

Jakab Ferenc beszélt arról is, hogy bár nincs ellenére a negyedik oltás – az időseknél és az egészségügyi dolgozók esetében különösen fontos lehet –, aki eddig nem vette fel, ne most tegye, mert

  • egyrészt a hatékonyságot vizsgáló tanulmányok még folyamatban vannak,
  • másrészt a csökkenő tendencia miatt egy újabb oltásnak nagyobb létjogosultsága lehet ősszel.

A professzor megjegyezte: önmagában nem híve annak, hogy néhányhavonta oltassuk magunkat, de el tudja képzelni, hogy a már említett őszi-téli időszak előtt meg kell vagy meg lehet ismételni a Covid elleni oltást.