Rendkívüli hír: Tüzet nyitottak a lengyel katonákra Lukasenka belarusz járőrei

Belarusz járőrök nyitottak tüzet a határvédő lengyel katonákra a lengyel–belarusz határon – számolt be róla a Polskie Radio.

Anna Michalska, a határőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt, s nem zárta ki, hogy szándékosan mellélőttek a delikvensek, esetleg vaktöltényt használtak, azonban hozzátette, hogy

egyre több hasonló provokáció észlelhető a belarusz fél részéről.

 

 

 

 

A határon lévő bevándorlók helyzetére vonatkozóan a szóvivő arról számolt be, hogy 14 embert, köztük nyolc gyermeket és hat felnőttet kórházba kellett szállítani. A gyerekek közül négyen tüdőgyulladásban szenvedtek, közülük kettőnél agyi bénulást, egynél pedig koronavírus-fertőzést is megállapítottak. Egy török cukorbeteg fiút is találtak, ő is kórházban van.

Csütörtökön mintegy 523 kísérletet tettek illegális határátlépésre Belaruszból Lengyelország irányába, 35 iraki bevándorlót és öt embercsempészt őrizetbe vettek. Augusztus óta csaknem 15 ezer illegális belépést akadályozott meg a lengyel határőrség Belarusz felől.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán megjegyezte, hogy Lengyelország a kérdésben az Európai Unió teljes támogatását élvezi. Litvániához, Lettországhoz és Észtországhoz hasonlóan Lengyelország is egyfajta hibrid háborúként tekint az Alekszandr Lukasenko belarusz elnök által szervezett bevándorlási hullámra.