Rendkívüli: Kiderült miért lett öngyilkos Bogdán László

Tény, hogy Bogdán László tragikus halála az általa megkezdett jelentős összegű beruházások meghiúsulásával hozhatók összefüggésbe, melynek oka egy általa kezdeményezett beruházás kapcsán keletkezett pénzügyi elszámolási probléma

– közölte Visegrády Zoltán, a Bogdán család ügyvédje Facebook-oldalán hétfőn, szúrta ki a 444.

A posztban az ügyvéd többek közt azt írta: „Bogdán László szívügyének tekintette ezen beruházásokat, melyeket kezelni már nem tudott, minden erejét felőrölte a beruházások megvalósulásának sorozatos kudarca, melynek következményeit már nem tudta elviselni. Hátrahagyott búcsúlevelében megnevezett egy személyt, aki ezen ügyekkel összefüggésbe hozható”.

Visegrády ezen kívül jelezte, hogy a volt cserdi polgármester halálát követően a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, hűtlen kezelés elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen, a nyomozás jelenleg is tart.