Rendkívüli: Pócs János fideszes képviselő megütött egy választópolgárt Jászberényben!

0

Egy jászberényi lakos, Szabó András kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy vasárnap délelőtt Pócs János fideszes országgyűlési képviselő több szemtanú előtt fizikailag bántalmazta és megfenyegette.

Elmondása szerint az atrocitás annál a Táncsics Mihály úti pártszékháznál történt, ahol több párt irodája található.

Szabó a helyi MSZP elnökkel szeretett volna beszélni pár mondatot magánügyben, amikor a Fidesz székházból Pócs János éppen sietve távozni akart.

Amikor a Fidesz országgyűlési képviselője meglátta Szabó Andrást, fölényesen megkérdezte tőle:

“Magát még nem verték meg?”

– és máris csattant az ütés a férfi nyakán. Állítólag, miközben Pócs János továbbrohant az autója felé, visszafordult és a következőket mondta:

“Gondoskodom arról, hogy magát megverjék.”

A sértett azonnal elment a helyi választási irodához, ahol közölték vele, hogy nem az ő hatáskörük, forduljon a rendőrséghez.

Szabó ezután feljelentést tett a helyi rendőrkapitányságon.

Az esetet követően Pócs Jánost telefonon értük el, aki szerkesztőségünknek elmondta:

“aljas provokációnak, rágalmazásnak tartja a dolgot.”

– A kormánypárti képviselő azt is hozzátette, feljelentést tesz Szabó András ellen.