Rendkívüli: Püfölték egymást a fideszes képviselők

0

A Magyar Narancs arról írt, hogy a helyi Fidesz-tagok milyen két ellentétes történettel magyarázzák, hogy a füzesgyarmati alapszervezet június 7-i tisztújító gyűlésén valaki bántalmazott valakit.

Kovácsné Czeglédi Márai Tünde – aki 2006 óta a füzesgyarmati pártszervezet elnöke volt – az utóbbi 1-1,5 évben többször szólt a fővárosi Fidesz-központnak, hogy szabálytalanságok vannak a helyi csoportnál, de senki sem reagált. Szerinte azért jöttek új tagok, hogy Bere Károly polgármesternek elég szavazata legyen.

Bere szerint viszont a Kovácsné civakodó, összeférhetetlen ember, aki folyton levelekkel bombázta a központot, de ezt a helyzetet a tisztújításon sikerült feloldani.

A lap szerint az ülés azzal a vitával indult, hogy kinek van ott keresnivalója. Majd kétféle verzió szerint történtek az események:

1. A levezető elnöki asztal mögött álló Kovácsné Czeglédi Márai Tünde rátenyerelt a tagnévsorra, hogy oda nem tartozó neveket húzzon ki, de állítása szerint a papírokat Takács Zsófia, a helyi Fidesz-szervezet tagja, Bere Károly polgármester felesége egy erős mozdulattal kirántotta a keze alól, majd a férje bántalmazta.

2. Bere szerint pont Kovácsné feszítette hátra Takács Zsófia karját, és ő akarta annak csuklóját csavargatva kitépni a kezéből az asztalról felvett lapot, és mivel Kovácsné ezt több felszólításra sem hagyta abba, ő a felesége segítségére sietett, „olyan óvatosan”, hogy ez Kovácsnének „semmilyen sérüléssel nem járhatott”.

Kovácsné augusztusban a Facebookon is írt arról, hogy:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2371866982850751&set=a.331776506859819&type=3

„2006-tól 2019. júniusáig voltam a Füzesgyarmati Fidesz Csoport elnöke. Ennek eszmeisége megváltozott, ma már a teljes irányítás átvétele és megtartása a fő cél. Én már egy ideje ezzel nem tudok azonosulni, neveltetésem, értékrendem ezzel összeegyeztethetetlen. Ezért a Fideszből kiléptem! Az általam képviselt irányvonalat több társam is követte.”