Rendkívüli: Trump-szimpatizánsok megostromolták a törvényhozás épületét Washingtonban

A Capitoliumban éppen az elektorok üléseztek, ahol szavazással szerették volna megerősíteni Joe Biden elnökségét. Nem sokkal később az épületet lezárták, Washingtonban kijárási tilalmat rendeltek el – írta meg az atv.hu.

Lezárták a washingtoni Capitoliumot, mert Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét szerdán. A képviselőház és a szenátus ülését, amelyen hivatalosan bejegyzik az elektorok Joe Bidenre leadott szavazatát, felfüggesztették.

 

Trump is felszólalt a washingtoni tüntetésen. Trump ismét az általa többször hangoztatott, széles körben elkövetett választási csalásokra hivatkozott, és felszólította alelnökét, Mike Pence-t hogy ne hirdesse ki Joe Biden győzelmét a kongresszus két házának együttes ülésén. „Ha Pence alelnök sikerrel jár, akkor miénk lesz az elnökség” – idézi Trump tweetjét az Index. Pence azonban nem váltotta be az elnök reményeit. Az alelnök közleményben szögezte le: ehhez nincs meg a jogköre – adta hírül az AP hírügynökség.

Trump-szimpatizánsok ezért áttörték az ülésnek helyet adó Capitolium köré vont kordonokat, és megrohamozták az épületet védő rendőröket. A rendfenntartók az ostrom miatt elrendelték az komplexum két épületének kiürítését.

 

fotó: reutersFotó: Reuters

 

A tüntetők magyar idő szerint este nyolc órára már a Capitolium lépcsőjét is elözönlötték. Nem sokkal később már a Capitoliumba is bejutottak, és azt követelték, hogy találkozhassanak a szenátorokkal.

A képviselőház és a szenátus ülését is fel kellett függeszteni, több televízió szerint a hatóságok könnygázt is bevetettek a több száz, a jelenlegi amerikai elnököt támogató tüntető ellen.

 

 

A CNN szerint kiürítettek két hivatali épületet, de nem a tüntetés, hanem egy gyanús csomag miatt, amiről kiderült, hogy ártalmatlan volt.

 

 

A portál szerint berekesztették a képviselőház ülését. Washingtonban pedig kijárási tilalmat rendeltek el.

A CNN azt írja, hogy Pence-t kimenekítették az épületből, Kamala Harris leendő alelnökről pedig azt közölték, biztonságban van.

 

 

Trump Twitter-oldalán a tüntetőket arra kérte, hogy támogassák a rendészeket, mert ők az ország oldalán állnak, és legyenek békések.

 

 

atv.hu