Rendkívüli: Ujhelyi István azonnali hatállyal kilépett az MSZP-ből

„Valami összeragaszthatatlanul eltört”

– írja Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője levelében, amelyben bejelenti, hogy kilép a pártjából.

„Próbáltam fakírként létezni a szilánkokon, de egyszerűen nem megy tovább.”

Az MSZP

„tagjainak és szavazóinak köszönhetem politikusi karrieremet. (…) Nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől”

– írja.

Ujhelyi azt írja, az elmúlt években többször próbálta felrázni a pártot, legutóbb az áprilisi,

„sokkoló mértékű választási vereség után”.

Akkoriban radikális, szociáldemokrata reformot hirdetett, majd júniusban úgy döntött, mégsem indul az elnökségért.

Úgy fogalmaz, javaslataival sokadjára sem tudta „áttörni a belső megkövesedés falát”, helyette kivívta „néhányak intrikus haragját, ami szép lassan elfojtotta” körülötte a tiszta levegőt.

„Tudom, hogy sokan – például sikeres önkormányzati vezetőink – éreznek hasonlóképpen.”

Ujhelyi nem zárja ki, hogy

„most különváló útjaink összefutnak majd még egy közös mozgalomban”.

EP-képviselői posztjáról nem mond le, és tovább építi

„az Esély Magyar Szociáldemokrata Közösség civil hálózatát”.