Rendőrök vagyunk.

Húztunk ki élettelen, összeroncsolt testeket autókból.
Hazudtunk haldokló embereknek. Azt mondtuk, “minden rendben lesz” miközben a karjainkban tartva őket, végignéztük, ahogy az élet elhagyja a testüket.
Élettelen újszülöttet tartottunk a kezeinkben, akit a szemétre dobtak “szülei”.
Verekedtünk emberekkel, akik meg akartak lőni, szúrni, ütni, ölni bennünket.
Támadtak meg minket férjük, élettársuk által összevert, bántalmazozt asszonyok, akikből előtörtek az érzelmek, mikor letartóztattuk az illető “férfit”.
Próbáltunk újraéleszteni valakit, amikor tudtuk hogy már nem segít, csak hogy a jelen levő rokonoknak jobb legyen.
Törtünk be ajtókat, és kábszer-tanyákban razziáztunk, kiszámíthatatlan drogosokkal intézkedtünk. Kergettünk menekülőket erdőkön keresztül.
Vettünk részt autós üldözésekben, és szaladtunk elkövetők után a legnagyobb forgalomban keresztbe kasul.
Voltunk baleset részesei.
Biztosítottuk ki fegyvereinket, amikor fel kellett készülnünk arra, hogy meg kell öljünk egy embert, akit az érzelmei irányitanak, ahhoz, hogy megállítsuk.
Verekedtük át magunkat gyűlölködő, mérges tömegen, akiket mi bőszítettünk fel azzal, hogy a törvény nevében jártunk el.
Vezettünk őrült módjára át a városon, hogy időben tudjunk segíteni bajban lévő bajtársunkon.
Kisgyerekeknek ígértük meg, akiket a szolgálati autóba ültettünk, hogy egy nap ők is rendőrök lesznek.
Rengeteg ember juttatunk börtönbe.
Igen, ha kell “agresszívak” vagyunk, ha erre van szükség, és segítőkészek, kedvesek leszünk, ha arra kerül sor.
Nincs karácsonyunk, és semmilyen más ünnepünk, hétvégénk, szabadságunk, ahogy mi akarjuk.
Minden egyes rendőr akit ismerek, megtette már ezeket, és még többet is, kevés fizetésért, túlórázva, a rövid élet tudatában.
Nekünk is van családunk. Érző emberek vagyunk.
Nem kell minket sajnálni, és a tiszteletre se kell méltatni minket. Csak hagyjátok csinálni a munkánk, dolgunk anélkül, hogy megölnétek minket…

Forrás: Fritz, Zsaruhumor