Rétvári Bence: „A koronavírus-fertőzöttekkel kontaktusba került személyek kontaktjainak felkutatása járványtani és virológiai szempontból nem szükséges”

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy egyszerű választ adott, amikor Bencsik János országgyűlési képviselő megkérdezte, hogy-hogy nincs kontaktkutatás, ha valakiről kiderül, hogy koronavírusos.

„A koronavírus-fertőzöttekkel kontaktusba került személyek kontaktjainak felkutatása járványtani és virológiai szempontból sem szükséges”

 

– mondta Rétvári a politikusnak, aki levelét a Magyar Hanghoz juttatta el.

Rétvári szerint ugyanis „nem az elvégzett tesztek védenek meg bennünket, hanem a higéniás szabályok és a járványügyi intézkedések betartása”.

Mindez arra volt válasz, hogy hétfőn megjelent egy cikk arról, hogy az azonnali.hu egyik újságírójának a barátja koronavírusos lett, a hatóságoknál pedig önként jelentkezett, hogy segítsen a kontaktjai felkutatásában, csakhogy ők nem akarták felkutatni.

Rétvári erre reagálva azt mondta:

 

„a mostani helyzetben tudásuk legjobbját nyújtó egészségügyi dolgozókkal szemben is méltatlanok az újságíró által megfogalmazottak, csak azért, mert nem az általa ideálisnak vélt orvosi vizsgálatok történtek meg”.