Rétvári Bence nagyon túlfeszítette a húrt!

Több állampolgári megkeresést is kapott az elmúlt napokban Ujhelyi István a koronavírus elleni oltással, illetve az oltási igazolvánnyal kapcsolatban, ezért levélben fordult a kormány illetékeseihez, de onnan érdemi válasz helyett csak pökhendi, kioktató levél érkezett.

Az EP-képviselő arra szeretett volna választ kapni, hogy azok a magyar állampolgárok, akik külföldön kapták meg az első két oltásukat, miért nem vehetik fel itthon a harmadik oltást, illetve arra, hogy mi a terve a kormánynak azzal kapcsolatban, hogy a keleti vakcinákkal oltottak védettségét az EU legtöbb tagországában és más, Európán kívüli országban sem ismerik még el, ez pedig számukra költséges vagy megoldhatatlan akadályokat teremt a szabad mozgásban.

Ujhelyi a kérdéseit megküldte az EMMI-nek, annak reményében, hogy az állampolgári megkeresésekre érdemi válaszokat tud majd adni a kormány segítségével, de arra a levélre mely végül válaszként érkezett, nem számított a szocialista politikus.

Rétvári Bence államtitkár kapta meg a válaszadás lehetőségét, aki előbb hosszan dicsérte saját kormányát, majd szikár jogi hivatkozásokkal válaszolt az érdemi kérdések egyik felére, míg másoknál egyszerű illetékességhiányra hivatkozott. Arra persze érdemben nem is reagált, hogy a magyar kormány milyen lépéseket tett a harmadik – immár EU-engedéllyel is rendelkező – oltások elfogadtatása érdekében.

HELYETTE JÖTT A FRÖCSÖGÉS, AZ ÁLHÍREZÉS, A HAZAÁRULÓZÁS.

Ez utóbbi tette ki a válaszlevél egyharmadát. Ujhelyi szerint az EMMI államtitkára ezt az energiát fordíthatta volna érdemi tájékoztatásra is, de nem tette. Leginkább talán azért, mert nem voltak válaszai, érvei és ennyi év hatalmi gőgje már láthatóan beszűkítette a tudatát.

“Nem baj, majd ellenzéki képviselőként neki is lesz ideje végiggondolni, hogy ennyi év alkotmányozó hatalmat miért nem a nemzet valódi felemelésére és egyesítésére, miért a nemzet meglopására és szétszakítására fordítottak inkább. Olyan lehetőség volt a kezükben, amivel bármit csinálhattak volna. Ehelyett kipumpálták a közösből, amit lehetett; az emberek felé pedig maradt a végtelen gőg, a pökhendi kivagyiság, a magas ló. Onnan lehet csak igazán nagyot esni. Túl rég volt benne részük, elfelejtették már. Hamarosan emlékeztetni fogjuk rá őket”

 

– írta bejegyzésében Ujhelyi István.