Ritka betegséget azonosítottak Angliában és az Egyesült Államokban

Egy ritka betegséget, a majomhimlőt azonosították az Egyesült Királyságban – közölte a brit egészségügyi hatóság (UKSHA).

A fertőzés általában csak enyhe megbetegedést okoz és a legtöbb ember néhány hét alatt kigyógyul belőle. Súlyosabb megbetegedések is előfordulhatnak ugyan, de nem gyakran – írja a Sky News.

A betegség leggyakoribb tünetei a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás és a kimerültség. Most egy olyan embernél mutatták ki a fertőzést, aki Nigériában tartózkodott nemrég, és vélhetően ott kapta el a majomhimlőt.

Az illetőt most egy londoni kórházban kezelik, és a hatóságok megtették az ilyenkor szokásos járványvédelmi lépéseket.

A brit közegészségügyi intézet (Public Health England) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fertőzést csak 1958-ban fedezték fel az afrikai majmok közt, az első ismert emberi megbetegedés pedig 1970-ben volt a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A fertőzést elsősorban a vadon élő állatok terjesztik Nyugat- és Közép-Afrikában, emberek csak ritka esetben adják át egymásnak a vírust.

A betegség ritkaságát mutatja, hogy Angliában legutóbb 2019 végén észlelték ezt a vírust.

Az Egyesült Államokban pedig tavaly megjelent ugyan a vírus – és akkor rövid ideig több mint 200 személyt tartottak nyilván kontaktként –, de közülük végül senkinél sem észlelték a betegséget.

Később, tavaly novemberben szintén volt egy személy, aki beutazott fertőzötten, de úgy tudni, hogy ő sem adta át másnak a kórokozót.

via. (who.int)