Rusvai keményen belerongyolt az Operatív Törzsbe

Informális adatokat kap Covid-osztályokon dolgozó orvosoktól, ezek alapján kicsit kedvezőtlenebb az oltottak és oltatlanok aránya a halottak és lélegeztetőgépen lévők között, nem olyan jó, mint mondjuk Izlandon vagy Skandináviába, mondta Rusvai Miklós az ATV rádiójának. 

A víruskutató szerint jó lenne látni a hivatalos adatokat, hogy a kórházban ápoltak közül hányan oltottak és hányan nem.

Szerinte a szerbiai adatok elég relevánsak magyar szempontból, hiszen ott ugyanazok a vakcinák vannak forgalomban, mint nálunk.

„Magyarországon a környező országokhoz képest meglepően jók a friss fertőzöttek száma, kórházban kezeltek száma, de ennek a magyarázatát sem tudjuk”

– mondta Rusvai.

Szerinte októberben fog felfutni a járvány következő hulláma, novemberben kicsúcsosodik, ekkor napi több ezres akár tízezres fertőzött szám is lehet.