Rusvai: Lehet túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán!

Az operatív törzs által közölt adatok szerint az új fertőzöttek száma csökkent az előző naphoz képest szombaton, valamint kevesebben is haltak meg, mint az előző napokban.

Rusvai Miklós virológus az RTL-nek nyilatkozta az adatok alapján, hogy szerinte folyamatosan csökkenni fog valamennyi kedvezőtlen statisztikai adat – írta meg az Index.

Hozzátette: vélhetően a halottak száma lesz az, ami a leglassabban és a legalacsonyabb mértékben fog visszaesni az eddigiekhez képest.


Rusvai hangsúlyozta azt is, hogy lehetnek megtorpanások a csökkenésben – különösen a húsvéti ünnepek miatt. Ennek következményei körülbelül két hét múlva jelenhetnek meg a statisztikában. De ettől függetlenül, javuló tendenciákra lehet számítani.

A virológus szerint az április 19-re tervezett iskolanyitás is a javulás visszaesését eredményezheti.