Sakálmentalitás

Nem vagyok MZP-nek sem elkötelezett sem elkötelezetlen híve – mint ahogy egyetlen más hatalomra törő “megváltónak” sem vagyok az. Illúzióimat már a rendszerváltás utáni első évtizedben elvesztettem, azóta hiába keresem a Talált Álmok Osztályán.

De az a mód és mérték, ahogy most állítólagos szövetségesei és azok famulusai – a Fidesz trombitáskristófjait megszégyenítő elánnal – köpködik, gyalázzák ezt az embert, erőst elgondolkodtat!…

Nem szeretnék máris messzemenő következtetéseket levonni, de annyiban talán megegyezhetünk, hogy az ellenzéknek is megvolt, megvan a maga szorgos csicskahada, amelyet éppúgy a sakálmentalitás vezérel, mint a másik oldalon élősködőket.

Nem először kapok a fejemre, ha az ellenzéket (is) bírálni merészelem, úgy hogy csak tessék, tessék!… Belefér a mostani hangulatomba, melyet illusztrálni legnagyobb modern költőnk, József Attila versével bátorkodom.

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,

szomorú, vizes síkra ér,

szétnéz merengve és okos

fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás

nélkül szétnézni könnyedén.

Ezüstös fejszesuhanás

játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szeliden

s nézik, nézik a csillagok.

Dezső Pandula