Schilling Árpád: “Ez nettó alázás volt!”

Úgy érzi, csúfot űztek belőlük, nem vették komolyan őket és nyilvánosan megszégyenítették őket.

Schilling Árpád is részt vett azon a hétfő esti tüntetésen, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szerveztek az intézmény Vas utcai épülete elé. A Krétakör alapítója Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet a szervezőknek és a résztvevőknek azért, hogy a nyilvánosság erejét hívták segítségül, és egyúttal emlékeztetett az ebben rejlő felelősségre is, továbbá arra, hogy bizonyos esetekben konkrét tettekre van szükség.

Nem mindegy, hogy van-e véleményünk, és hogy látjuk-e mi is a nézőt, akiből és akiért (jó esetben) élünk. Látjuk-e a világot, amiben vagyunk, vagy csak álmodozunk?! Mert bizony van olyan, amikor a színpadon és a vásznon kívül is szólni kell

– fogalmazott.  Szerinte történelmi pillanatok a mostaniak.

Most történelem van megint. Itt most eltipornak valamit, ami színház és film és magyar. Az biztos, hogy nyoma marad.

Vidnyánszky Attiláról azt mondta:

Ez nettó alázás volt, hiszen úgy is megtörténhetett volna mindez, hogy Attila neve nem szerepel a történetben. Strómanokkal kitakaríttatja az egészet, majd megjelenik megmentőként akár.

 

Ott voltam. Köszönet a szervezőknek, a felszólalóknak és minden résztvevőnek! Fontos volt, hogy megtörtént. Fontos volt…

Posted by Árpád Schilling on Monday, August 31, 2020