Sehol nem okoznak olyan drágulást és szegénységet a “szankciók”, mint amilyen Magyarországon elindult

Az Orbán által is megszavazott “szankciók” lett a fő ellenség. Soros György mellékvágányra került, bár a háborún ő keres és a “tudjukkik” barátai. Minden baj okai a “szankciók”, vagyis az, hogy az Európai Unió gyengíti a tömeggyilkos terrorista államot, Oroszországot, és támogatja Ukrajnát, hogy védje meg magát és Európát. Orbánnak nem tetszik, hogy az orosz keresztény fasizmus emiatt nem jut közelebb Európához, s nem cseréli Orbán fasiszta elvbarátaira a nyugati liberális demokráciákat. Emellett a “szankciók” vették át a bűnbak szerepét az általuk okozott gazdasági csődért is.

A goebbelsi propaganda csúcsra járatása eddig is az elmebetegség konkrét jeleit mutatta globálisan a NER elitjéről, de a “szankciók” elleni szájkarate már egy teljes mértékben bomlott agy terméke és az alternatív valóság minden józan megfontolást nélkülöző hajtogatása, ami komoly elmegyógyintézeti kezelés szükségét veti fel. A nácik és a kommunisták, de még a középkori katolikus egyház sem süllyedt a hazudozásnak, az értelem nélküli beszédnek, a népbutításnak erre a szintjére. Miközben magyarok százezrei élnek Európában, ezért tudhatják, hogy Orbán állításai nem igazak.

Olyan mértékű infláció, áremelés, áruhiány, gazdasági csőd, mint ami Magyarországon van, sehol nincs az Európai Unióban. Ahogy jön a tél, lassan leáll minden közintézmény, minden kulturális és szociális feladatot ellátó épület bezár, vidéken megszűnik az élet. Nem tudnak fenntartani postahivatalokat, nem tudnak benzinnel ellátni vidéki benzinkutakat, Orbán olyan állapotokat hozott létre, mintha Magyarországon háború lenne, miközben béke van. A hiányzó pénzt ellopták, elszórták. Orbán miatt nem kapják meg az Uniótól a nyugati adófizetők pénzét, és ezért van a csőd.

A magyarok a kenyér és más termékek árában most fizetik meg az ellopott kastélyok, a fenntarthatatlan és céltalan stadionok, az államinak álcázott magánrepülőgépek, jachtok, a luxus életmódot folytató NER-lovagok és NER-lovaginák, a strómanok, az oligarchák, a nagyszájú beképzelt majmok, az Orbán-család százmilliárdjainak az árát. Ezt valakinek egyszer ki kell fizetni. Ha az EU nem fizet, akkor a magyaroknak kell megfizetniük az Orbán-maffia lopásait és önkényuralmi rendszere működésképtelenségét. Minden diktatúra szegénységhez, nyomorhoz, tragédiához vezet.

Nem a “szankciók” teszik tönkre Magyarországot, hanem Orbán Viktor, aki fasiszta államával elérte, hogy az Európai Unió befagyasztotta azokat a támogatásokat, amikből ez a végtelenül romlott, aljas és mocskos banda, s a kereszténységnek hazudott fasiszta rendszere élt. Az illiberalizmus és az unortodox gazdaság, a demokrácia és jogállam megszűnése, az önkényuralom okozta a magyar gazdasági válságot, az inflációt, az elszegényedést, ami már Orbán orosz gyilkos barátainak háborúja előtt megkezdődött. Az önkényúr lopását és pénzszórását nem védte ki a megszűnt jogállam.

Az EU-ban és Amerikában sincs olyan válság, mint Magyarországon, ez bizonyítja, hogy Orbán hazudik. Ha a “szankciók” nem működnének, az oroszok már több országot lerohantak volna, már közvetlenül Európát fenyegetnék. A szankciók nem okoznak sehol a világon olyan állapotot, mint ami Magyarországon van. Mindezt az oroszok idézték elő, az oroszok zsarolása és gazembersége miatt van energiaválság, de az átmenetileg drágább olaj és gáz még mindig jobb, mint az orosz uralom és a szabadság elvesztése. Orbán ezt nem így látja, őt nem zavarná az orosz megszállás.

Abban is hazudik Orbán, hogy közelebb jön a háború, mert csak Orbán agyában van közelebb Magyarország háborúba lépése, méghozzá az oroszok oldalán, Ukrajna ellen. Erre toborozza a fiatal magyarokat golyófogónak. Amikor már teljesen működésképtelen lesz az ország, ami kizárólag neki köszönhető, akkor “közel hozza” a háborút, ő maga lép be, ezért fegyverkezik, hogy megtartsa a hatalmát, és az általa okozott katasztrófát, éhezést, fagyhalált, szegénységet a háborúra és “Brüsszelre” fogja.

Ha a magyarok ezt is elhiszik, akkor tényleg keressék fel orvosukat és gyógyszerészüket. Ja, hiába, mert már orvosok és gyógyszerészek sem nagyon vannak, az egészségügy a működőképesség határán van, már nem tudja ellátni a feladatát, emberek tömegei halnak meg emiatt. Ahogy az oktatás sem működik, tanárok és diákok tízezrei tiltakoznak naponta, de nem tudnak csinálni mást, minthogy mindent a szankciókra, a háborúra és Brüsszelre fognak, amely nem ad pénzt. De az EU is Orbán miatt nem ad pénzt, és neki fontosabb az önkényuralma, mint az ország ellátása.

Magyarország halad a nyomor felé, és ezt Orbán Viktor okozta. Az ő elmebeteg, gyűlöletre és hazugságra épülő, fasiszta rendszere. Az embereknek hazudik, és akiknek nincs más hírforrásuk, azok elhiszik. De a szegénység, a drágulás, az éhezés, a fűtés hiánya, a benzinhiány, a posta hiánya, az ország működésképtelensége előbb-utóbb kiváltja a népharagot. Egy szikra belobbanthatja az igazi forradalmat, és ha ez a bűnbanda nem szervezi meg előre a menekülését és a bujdosását, ennek mészárlás, kibelezés és akasztás lesz a vége. Ismerjük a félázsiai magyar népet.

Ahogy azt már a kezdet kezdetén megmondtuk. Orbán nem adott más alternatívát ennek a népnek. Ezt nem ússza meg. Orbán a leggyűlöltebb diktátorként vonul majd be a magyar történelembe.

Sehol nem okoznak olyan drágulást és szegénységet a “szankciók”, mint amilyen Magyarországon elindult