Shepherd nyílt levelet írt Márki-Zay Péternek!

Változtatás nélkül.

 

Juhász Zoli:
Üzenet Márki-Zay Péternek
Kedves Péter!
Emlékszem amikor a közéletbe toppantál és megkaptad azt a közfigyelmet, azt a jóindulatú köztámogatást, ami kellően felvértezett, hogy sikeresen tudj harcolni a Fidesz egyik legerősebb városában.
Sikered, egyúttal mindenki sikere is volt, hiszen nem csak az ellenzéki pártok, de sokan mások is, (választók, véleményformálók, a média és Internet melósai is) odaálltak melléd és segítettek.
Emlékszem. Mielőtt megjelentél a közéletben az én oldalamon már akkor is tobzódott a Fidesz. Hallgattam akkor már évek óta és hallgatom az óta is oldalamra tévedt fideszesek személyeskedő, rosszindulatú szavait.
– Libernyák
– Gyurcsányista
– Komcsi
– Sorosbérenc
– stb.
Többségükről lesír, hogy életmódjuk, életvitelük át van itatva a kormányzat keresztény-konzervatívnak és emberinek hazudott neofasiszta eszméivel.
Tudod Péter a Fidesz alpári alakjai mellé most megkaptam (megkaptuk) a te szavazóbázisod is.
És láss csodát nyelvezetében, hangulatában, értékrendjében pontosan ugyan azt adják, amit a Fidesz. Egyik legfőbb mondanivalójuk pedig az, amit te véletlen elszólásnak mondasz, holott tudatos és előre megfontolt közlésként vezetted be a köztudatba.
– Hazaáruló
Tudod nehéz erre mit válaszolni, mert az az emberi magasság, ahonnan indultál és az a nívótlan pöcegödör, ahonnan most beszélsz és ahova követtek a híveid egyszerűen méltatlan helyzetet teremtett!
Én leírtalak.
Örökre.
Te saját hatalmi tébolyod oltárán kivégezted Karácsony Gergely kampányát, mérgezett szavakkal ostromlod Jakab Pétert (aki sokunkat késztet elismerésre és csodálatra az összefogást övező megfontolt és megingathatatlan lojalitásával), és minősíthetetlen – sajnálatosan – Orbáni – magaslatokból nyilatkozod ki, hogy TE vagy ma a nemzet, a haza megmentője és aki ebben nem a partnered, az voltaképp Fideszpárti és hazaáruló.
Az, hogy Dobrev Klára lejáratása a programod fénypontja, hogy ellenséget gyártasz a DK-ból és a Jobbikból, valamint azokból, akik nem akarnak melléd állni, csak a hab a tortán. Épp ezért semmi meglepőt sem látok abban, hogy bár pellengérre állítottad a melegeket, a cigányokat és akit ért a kezed, az elvakult és fanatizált követőidnek, ez nem tűnik fel.
Az oldalamon egy hete nem a Fidesz trollok a leghangosabb ultraradikális jobboldaliak, hanem a TE követői táborod.
ÉN EBBŐL A SZENNYES ÜGYBŐL KISZÁLLOK!
Nem vagyok hajlandó az ellenzéki összefogás erodálásában részt venni azért, hogy a romokon a te dicsőségedet hirdessék azok, akik nézetei, világképe pontosan ugyan olyan, mint azé a nemzetvezetőé, akit igyekszünk jövő áprilisban leváltani.
Ha valaki ezt a nívót tekinti etalonnak, ezt akarja képviselni, hát lelke rajta! Engem hagyjon ki ebből. Undorodom!
Számomra erkölcsi halott vagy!
És végszónak!
Kedves Dobrev Klára! Kedves Jakab Péter és minden elkötelezett ellenzéki!
Mit is mondhatnék ezek után? Számíthattok rám!
Juhász Zoli
Ha nem tudod ki vagyok: www.juhaszzoli.hu
vagy nézd meg ezt: https://www.facebook.com/juhaszzoli01/videos/321204876433864