Sorra száradnak ki a kutak az országban, és nem egyszerű újakat fúrni helyettük

Az ország legkülönbözőbb pontjairól futottak be mostanában olyan információk hozzánk, hogy idén az aszály miatt sok kút kiszáradt, ezért újakat kell fúratni. Megkérdeztünk kútfúró cégeket, szerintük is jóval több megrendelő és érdeklődő van idén, mint korábban, de azt is tapasztalják, hogy vannak, akiket nemcsak az aszály, hanem a vízkorlátozásoktól, vízdíjemeléstől és a háborútól való félelem is motivál. Nagy gond azonban, hogy a sok illegális fúrás miatt egyszerűen nem lehet tudni, pontosan mennyi kút van Magyarországon, és azt sem ellenőrzik, hogy a meglévőkből annyi vizet vesznek-e ki, amekkora mennyiségre bejelentették. Sajnos nem egészen igaz a sztereotípia, hogy extra gazdag vízkészleteken ül Magyarország – ráadásul ez a berögződés pont az ellen hat, hogy az emberek megfontoltan bánjanak az értékes vízzel.

Rég nem látott aszály van idén Magyarországon: az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfői közleménye alapján 1901 óta a legszárazabb 7 hónapon vagyunk túl. Az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik. A Duna és a Tisza vízgyűjtő területein a januárjától július végéig terjedő időszakban az éghajlati átlaghoz képest 25%-os, illetve 31%-os csapadékhiány alakult ki. Mindkét területen a március volt a legszárazabb, amikor a csapadék 79-89%-a hiányzott. A vízgyűjtőkön már a tavalyi év is szárazabb volt az átlagosnál, az idei esztendő első 7 hónapja ezt a hiányt csak tovább növelte – írta az OVF. A folyók, tavak vízállása rekordalacsony vagy aközeli, a patakok kiszáradnak, operatív törzs alakult az aszályveszélyhelyzetre.

Mindezek mellett az utóbbi időben az ország több részéből is eljutottak hozzánk olyan információk, hogy évtizedek óta meglévő kutak száradnak ki, és sok pénzért újakat kell fúrni helyettük. Több kútfúró céget is megkérdeztünk, és egyöntetűen arról számoltak be, hogy sokkal több munkájuk van az elmúlt évekhez képest. Volt, ahol azt mondták, új gépeket szereztek be, új embereket vettek fel, de így se győzik a sok megrendelést.

Az idei nyáron emberemlékezet óta nem tapasztalt aszályt élünk meg Magyarországon. Több folyónkon rekordalacsony vízállást mérnek, néhányon már szinte száraz lábbal át lehet kelni, de a mezőgazdaság is nagyon megszenvedi a szárazságot. A gyepek kiégnek, a gabonanövények hozamai alacsonyak, és egyre több pusztító tűzzel is találkozunk. A Telexen cikksorozatban mutatjuk be az aszály hatásait, illetve az alkalmazkodási vagy megelőzési lehetőségeket is.

Azt gondolták, ha árat emelnek, nem lesz vevő, de akkor is van

Volt olyan kútfúró, aki arról beszélt, hogy nem tud garantált áron dolgozni, mert az alapanyagok folyamatosan drágulnak, és piaci áron kell tankolniuk. Ha hetek vagy egy-két hónap múlva lévő időpontban állapodnak meg valakivel, nincs előzetes ár, mert nem tudni, hogy addigra hol járnak majd a költségek. „Mindig azt gondoljuk, ha megint árat emelünk, nem lesz több vevő. De mindig van” – mondta az egyik cég képviselője.

Persze akad, akit eltántorítanak a magas árak, egy kutat ugyanis átlagosan méterenként 25-30 ezer forintért fúrnak ki. Ha nagyobb, erősebb gépet kell használni, mert keményebb, kövesebb a talaj, akkor 35-40 ezer forint is lehet az ár méterenként. Manapság annyira kiszáradt a talaj, hogy nem ritka, hogy egy kutat 50-80 méterre kell lefúrni, hogy vizet találjanak. Ennek a költsége tehát valahol 1,2 millió és 3 millió forint között áll meg.

Fúrt kútról locsolnak egy kertben – Fotó: Hendrik Schmidt / AFP
Fúrt kútról locsolnak egy kertben – Fotó: Hendrik Schmidt / AFP

Több cég képviselője arról is beszélt, hogy egyesek nemcsak az aszály miatt fúratnak maguknak kutat, hanem mert tartanak attól, hogy a villany és a gáz után a vezetékes víznek is durván emelkedhet az ára. Vagy azért, mert idén a szárazság miatt jó pár településen vízhiány van, a települési vezetők és a vízügyi szolgáltatók pedig arra kérték az embereket, hogy a vezetékes vízből ne locsoljanak, ne töltsék a medencét, ne abból mossanak autót. Ezért van, aki úgy gondolja, inkább fúrat magának kutat, amiből majd maga dönti el, mennyi vizet vesz ki.

A kútfúró vállalkozások képviselői szerint gyakori az is, hogy hétvégi házak, nyaralók mellé fúratnak kutat maguknak az emberek, ahol a pandémia idején elterjedt home office miatt több időt töltenek. Gyakran külterületi ingatlanokba hívják őket, akár olyan helyekre, ahol nincs bevezetve a vezetékes víz. De olyan megrendelővel is találkoztak, aki azt mondta nekik, az orosz–ukrán háború miatt akar saját kutat, mert szeretne függetlenedni a központi ellátórendszerektől: egyedi fűtést, napelemeket, napkollektort és kutat építtet magának.

Kérdeztük azt is a kútfúróktól, hogy az ország melyik régióra jellemző leginkább a megnövekedett kereslet, de egyik cég képviselője sem tudott megnevezi olyan területet, ahonnan gyakrabban keresnék őket: általánosan, országos szinten nőtt a megrendeléseik száma.

A felszín alatti vizeknek nincs elegendő felszíni utánpótlásuk

https://telex.hu/tudomany/2022/08/11/viz-aszaly-vizgazdalkodas-kut-kutfuras-szarazsag