Sötét és döbbenetes titkok derültek ki Kásler Miklósról

0

Sokan vannak akik semmit nem tudnak a miniszter múltjáról azon túl, hogy orvosprofesszorként a rákbetegség kezelésének területén dolgozott, míg vannak akik szerint “Kásler egyenesen a rákbetegség vámszedője” volt pályája során.

– Hogy mi az igazság ennek próbálunk utánajárni. Kásler Miklós “emberminiszter” korábban az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt.

A pletykák szerint főigazgatóként tett szert erős politikai kapcsolatokra, hiszen a hatalmon lévő politikusok hozzátartozóinak is voltak olyan hozzátartozói, akiknek Káslerhez és intézetéhez kellett fordulniuk.
Így főigazgatóként erős politikai kapcsolatokra tett szert.
Ebben az időben is luxusfizetése volt a miniszternek, noha az ágazatban a fizetések a 200 ezer forintos összeg körül mozogtak, a legjobban keresők is alig érték el a 400 ezer forntos álomhatárt, de főigazgatóként Káslernek 2017-ben 4,75 millió forintos hivatalosan bevallott havi bruttó jövedelme volt.

Hogy ez hogy jöhetett ossze arra persze nincs válasz.
Korábban a 24.hu Már írt róla, hogy hiába kérdezték kitartóan a minisztériumot, hónapok óta nem árulják el, hogy az egészségügy kormányzati felelőse hogyan tudott összeszedni ennyi pénzt.

– Hová vezetnek a rejtély szálai?

Egyfajta magyarázat lehet minderre, hogy a 24.hu feltételezései alapján Kásler is az úgynevezett “Orvosbárók” azaz a szakmájukból anyagi hasznot húzók sorát gyarapítja.
Egy gyakorlatot is leír a lap. Bár az állami egészségügyben az elmúlt években szakképzett ápolók és orvosok tömegei hagyták el az országot a megszégyenítően alacsony bérek miatt, egyes vezető pozíciók birtokosai olyan keresetre tehettek szert, amely Mercedesekben, ingatlanokban realizálódó milliók birtokosaivá tették őket.
Ennek az egyik – és nem az egyetlen – forrását a külföldi gyógyszercégek biztosították.

– Gyógyszerkísérletek

A klinikai gyógyszervizsgálatok során sok páciens bevonásával, néha több országban párhuzamosan nagy csoportokon vizsgálják a hatóanyagok működését.
A főpróbát csak akkor lehet megtartani, ha előtte már bizonyították, hogy a készítmény hatásos és nincsenek ártalmas mellékhatásai.
Ezért a klinikai vizsgálatokat évekig tartó, hatalmas összegeket felemésztő kutatások, laborkísérletek előzik meg.
Majd amikor az önkéntes jelentkezőkön végzett emberi tesztek is lezárultak, a cégek ismét mélyen a zsebükbe nyúlnak, hogy ellenőrzött körülmények között, szaktekintélyek bevonásával végső próbának vessék alá a készítményt.

– A Kásler dominálta onkológia területén, amelyen az utóbbi időszakban nagyon felgyorsultak kutatások, de csillagászati összegekbe kerül egy-egy új termék kifejlesztése.

A magyar hatóság szigorú kritériumok alapján adja ki a hozzájárulását, a tényleges lebonyolítás azonban a 24.hu-nak nyilatkozó orvosok szerint kevésbé akkurátusan volt szabályozva.
Nem mindig volt világos például, hogy az intézményi dolgozóknak munkaidőben vagy azon túl kell-e végezniük a kutatáshoz szükséges tevékenységeket.
A lap forrásai szerint általános gyakorlat volt az is, hogy a gyógyszercégek kettős szerződést kötöttek. A kisebb összeget a lebonyolításnak helyet adó intézmény kapta, a nagyobbat pedig a professzor.

– A szerződéseket legálisan kötötték, de a részleteket természetesen nem kötötték senki orrára.

A szürke zónában voltak olyanok is, akik trükközni próbáltak a megbízásokkal. Egy intézményvezető azt mesélte, hogy jóval a projekt lezárulta után derült ki, hogy az egyik orvosa külföldi számlát nyittatott, és oda utaltatta a pénzt, elrejtve az extra jövedelmet a hatóságok és a kollégák szeme elől.
A díjazás projektenként változott, egy orvosigazgató elmondása szerint többnyire a bevont páciensek létszámához igazították.
A vizsgálati alanyok után járó fejpénz elérhette az egymillió forintot is, így egy százfős csoporttal rövid idő alatt egy átlagos egészségügyi dolgozó 40-50 évi bérét is megkereshette a kutatásvezető.
Egy másik forrásunk azt hangsúlyozta, hogy korábban sem mindenhol engedték a magánérdekek érvényesülését, napjainkban pedig általánossá vált az úgy nevezett egykapus szerződési rendszer, amelyben csak az intézmény köthet megállapodást a cégekkel, és házon belül dől el, ki és mekkora arányban részesül a bevételből.
A Gulyás Márton által vezetett Partizán leleplező filmet is készített az Emberminiszterről:

 

– A luxusautó park – 500 milliós luxusautó flotta

Kásler Miklós miniszteri vagyonbevallása alapján nem tartozik a legvagyonosabb kormánytagok közé.
50 milliót meghaladó korábbi éves jövedelme ellenére csupán egyetlen kisméretű lakás van a tulajdonában, a többi négy megemlített ingatlanon csak haszonélvezeti joggal rendelkezik.
A miniszternek mintegy 50 milliós megtakarítása van, az egyik családi vállalkozásban azonban felbukkan egy félmillárdos értékű autópark is. Kásler Miklós I. kerületi címén 2001-ben óta működik a járóbeteg-ellátással foglalkozó Ars Aesthetica nevű kft.
Ez volt a miniszter egyetlen cége, amelyben rajta kívül a fia, Kásler András Miklós is tulajdonos.
A Várfok utcai szomszéd lakásba jelentették be az ifjabb Kásler másik cégét, az Excellent VIP Rent Kft-t. A luxusautó-kölcsönző vállalkozásban tulajdonos volt a miniszter volt felesége is, menye és anyósa pedig jelenleg is az.
A cég számos drága Mercedes-, BMW- és Audi-modell mellett rendelkezik Porsche-, Maserati-, Jaguar-bérautókkal is.
Elszegényedett betegek, elhunyt emberek egyik oldalon, másik oldalon a luxus, nem véletlen vált Kásler gúnynevévé a szakmában az, hogy ő a “rákbetegség vámszedője”.

via. 24.hu