Stummer János: Azonnali hatállyal összehívtam a nemzetbiztonsági bizottságot a megfigyelési és kémprogram botrány miatt

“Az ellenzéki politikusok által kiadott közlemény szerint viszont amennyiben bebizonyosodik, hogy a magyar kormány újságírók, politikusok és más közszereplők okostelefonjainak feltörésére használta a világ egyik legfejlettebb kémszoftverét, az még az elmúlt 10 év után is olyan szintlépés, ami nem maradhat következmények nélkül.”

Rendkívüli Nemzetbiztonsági bizottsági ülést kezdeményeznek a testület ellenzéki tagjai – Stummer János (Jobbik) elnök, Molnár Zsolt (MSZP-PM) és Ungár Péter (LMP) – a megfigyelési botrány miatt, amelyről a Direkt36 számolt be vasárnap este.

A lap szerint az Orbán-kormány kritikusait és magyar újságírókat is célba vettek az izraeli kémfegyverrel, a Pegasussal. Több mint 300 magyar kerülhetett célkeresztbe, az újságírók a kutatások során arra utaló közvetett bizonyítékokat találtak, hogy a titkos megfigyelések mögött a magyar állami szervek állnak. A lap által megküldött kérdéssorban megfogalmazott állításokat a kormány nem tagadta, illetve nem reagált érdemben.

 

Azt írták,

 

„nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről”, hozzátéve, hogy Magyaroszág „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.

Az ellenzéki politikusok által kiadott közlemény szerint viszont amennyiben bebizonyosodik, hogy a magyar kormány újságírók, politikusok és más közszereplők okostelefonjainak feltörésére használta a világ egyik legfejlettebb kémszoftverét, az még az elmúlt 10 év után is olyan szintlépés, ami nem maradhat következmények nélkül.

A politikusok azt kezdeményezik, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésen hallgassa meg a kormány adott ügyben felelős politikusait és az illetékes szolgálatok vezetőit.

Tételes válaszokat akarunk kapni a cikk minden felvetésére, mert amennyiben a kormány nem képes érdemben cáfolni az állításokat, akkor azokat tényként fogjuk kezelni. Hasonlóan beismerésként tekintünk majd arra, ha akár a kormánytagok, akár a bizottság kormánypárti tagjai bojkottálják az ülést.

A testületben a Fidesz-KDNP van többségben, így távolmaradásukkal valóban képesek megakadályozni az ülés megtartását.

 

Előzmény:

Évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, és a célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is – derítette ki a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként. A kutatás során számos olyan közvetett bizonyítékot is találtunk, amelyek arra utalnak, hogy a titkos megfigyelések mögött magyar állami szervek állnak.

Csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez, és közelről követheted majd a tényfeltárást.

Az összesen 17 szerkesztőség – köztük a Washington Post, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Le Monde – részvételével zajló nemzetközi nyomozást a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat vezette, amely az Amnesty International (AI) jogvédő szervezettel közösen jutott hozzá egy, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázishoz. Ebben több mint 50 ezer olyan telefonszám van, amelyeket a tényfeltáró projekt kutatásai szerint az NSO-ügyfelek megfigyelési célpontként választottak ki2016-tól kezdve a világ több mint 50 országából.

Az, hogy az adatbázisban feltűnik egy telefonszám, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a célszemélyek ellen biztosan be is vetették a Pegasust és a telefonjukat fel is törték, de számos esetben a telefonok utólagos vizsgálata bizonyította, hogy valóban behatoltak az NSO programjával a készülékekbe.

A Pegasus a telefonok szoftvereinek olyan hibáit használja ki a távolról, észrevétlenül történő behatolásra, melyekről még maguk a fejlesztők, gyártók sem tudnak. Ezeken a réseken keresztül a telefonkészülékbe bejutva nemcsak a célszemélyek beszélgetéseit tudták lehallgatni, hanem hozzáfértek a legbizalmasabb információikhoz, például az emailjeikhez és egyéb üzeneteikhez, továbbá fotóikhoz és videóikhoz.

A Pegasus annyira komoly kiberfegyvernek számít, hogy az NSO csak az izraeli védelmi minisztérium engedélyével adhatja el más országoknak. Hivatalosan csak terrorizmussal és szervezett bűnözéssel gyanúsított személyek ellen lehetne bevetni, de a tényfeltáró projekt kiderítette, hogy az NSO ügyfelei legalább 10 országban használják újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek ellen.

Ha fontosnak tartod, hogy legyenek nálunk hasonlóan izgalmas cikkek, támogasd a Telexet!

A több mint 300 magyarországi célpont közül egyelőre többek között a következő embereket azonosítottuk be:

  • Négy újságírót, köztük a Direkt36 két munkatársát, Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást, akiknek esetében a telefonok utólagos vizsgálata ki is mutatta, hogy a készülékeiket feltörték az NSO szoftverével. Továbbá Dercsényi Dávidot, a Hvg.hu korábbi újságíróját, valamint egy negyedik újságírót, aki azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét.
  • Egy magyar fotóst, aki együtt dolgozott egy olyan amerikai újságíróval, aki az orosz vezetésű, Budapestre költöző Nemzetközi Befektetési Bank ügyeiről írt.
  • Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsoport tulajdonosát – akit már régóta érnek támadások kormányzati körökből –, valamint több olyan más üzletembert, akik Varga házában vettek részt egy közéleti témájú vacsorán 2018-ban. Az utólagos vizsgálatok megerősítették, hogy legalább egy vendég telefonját biztosan fel is törték az NSO programjával. A Varga-féle találkozón részt vett Chikán Attila közgazdászprofesszor is, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, akinek telefonszáma szintén feltűnt a kiszivárgott adatok között.
  • Simicska Lajos egykori oligarcha fiát és egyik legközelebbi bizalmasát. Mindketten a 2018-as választások előtt kerültek célkeresztbe, amikor Simicska egy egész médiabirodalom tulajdonosa volt, és nyíltan támadta a kormányt. (Simicska nem használt okostelefont, ezért őt magát ezzel a szoftverrel nem lett volna értelme célba venni.)
  • A CEU egyik külföldi diákját, Adrien Beauduint, akit a magyar hatóságok őrizetbe vettek egy 2018-as kormányellenes tüntetésen.

Emellett több más magyar közszereplő is szerepel a célpontként kiválasztottak között,többek között egy tekintélyes ügyvéd és egy ellenzéki városvezető – az ő történetükről a következő napokban fogunk beszámolni.

A nemzetközi tényfeltáró csapat birtokába jutott adatokból az nem derül ki egyértelműen, hogy pontosan ki vetette be a kémszoftvert. Több körülmény is erősen utal ugyanakkor arra, hogy a magyar hatóságok használták a programot a magyarországi célpontok ellen.

Az NSO határozottan állítja, hogy ők csak kormányoknak és állami szervezeteknek adják el a szolgáltatásukat, és számos információ mutatja azt, hogy Magyarországon az után jelent meg a kémszoftver, hogy 2017-ben és 2018-ban magas szintű találkozók voltak az izraeli és a magyar kormány között.

A Direkt36-nak egy korábbi magyar titkosszolgálati tiszt mondta, hogy infomációi szerint a nemzetbiztonsági szervek a magyar–izraeli kapcsolat szorosabbá válásával kezdték el használni a Pegasust 2018-tól. A nemzetközi tényfeltáró csapat egyik partnerének, a német Die Zeitnak az NSO egyik korábbi alkalmazottja szintén megerősítette, hogy Magyarország az NSO ügyfele lett. Emellett a kémprogram magyarországi használatának jeleire bukkant egy 2018-as nemzetközi elemzés során a Citizen Lab nevű kanadai kutatócsoport is.

Maguk a magyarországi célpontok is számos esetben arra utalnak, hogy magyar hatóságok állhatnak a célpontok kijelölése mögött. A telefonszámok alapján ugyanis olyan célszemélyeket is beazonosítottunk – például elítélt bűnözőket –, akik ellen a nyilvánosan elérhető információk alapján a magyar hatóságok folytattak nyomozásokat, büntetőeljárásokat. A nemzetközi tényfeltáró projekt több más ország esetében is arra jutott, hogy a helyi hatóságok a kiberfegyvert egyszerre használják az előírásoknak megfelelően és visszaélésszerűen.

Az újságírócsapat részletes kérdéssort küldött az NSO-nak, amely azonban nem reagált a Magyarországgal kapcsolatos felvetésekre. A cég azt vitatja, hogy a Forbidden Stories birtokába jutott telefonszámok valóban a Pegasus célpontjai lennének. Szerintük lehetséges, hogy ezek a számok egy nagyobb listának a részei, „amelyeket az NSO Group ügyfelei más célokra használták”. A cég szerint lehetséges, hogy az adatbázisban szereplő számok csak egy nyilvánosan hozzáférhető úgynevezett HLR-adatbázisból származnak. A HLR (Home Location Register) egy olyan rendszer, amely a mobiltelefon-hálózatok működését segíti azzal, hogy nyilvántartja az egyes készülékek földrajzi helyét és más azonosítóit, és így lehetővé teszi a hívások és sms-ek irányítását.

Ez a nyilvántartás ugyanakkor épp emiatt egy hasznos lépése lehet a megfigyelések elindításának is. A HLR révén ugyanis az NSO ügyfelei ellenőrizhetik, hogy a számukra érdekes telefonszámhoz tartozó készülék valóban működik-e (vagyis be van kapcsolva), és hogy fizikailag hol található (ez azért fontos, mert vannak korlátozások, hogy az ügyfelek mely országokban használhatják a Pegasust). Egy, az NSO rendszereit közelről ismerő forrás a tényfeltáró projekt egyik tagjának azt mondta, hogy a HLR-t emiatt a cég ügyfelei használják is.

Az Amnesty International nemzetközi biztonsági stábja megvizsgált 67 olyan készüléket, amelyek a kiszivárgott adatbázis alapján célpontjai lehettek kémszoftveres támadásnak. Ezek közül 23 esetben megállapították, hogy valóban feltörték a telefont Pegasusszal, 14 esetben pedig a behatolásra tett kísérletre utaló nyomokat találtak. A maradék 30 vizsgálatnál nem volt ilyen eredmény, de számos esetben ennek az volt az oka, hogy a feltételezett megfigyelés időpontja óta az érintettek már lecserélték a telefonjukat, és emiatt elvesztek adatok. Emellett a vizsgált telefonok között volt 15 Android-készülék is, amelyek az iPhone-okkal ellentétben nem tárolnak olyan információkat, amelyek alapján az AI stábja egyértelműen meg tudja állapítani a készülék feltörését. De még az Android-telefonok között is volt három, amelyek megfigyelési kísérletek jeleit mutatták, találtak ugyanis rajtuk sms-eket, amelyek a Pegasus nyomait viselték.

Az AI megosztotta több készülék esetében is a vizsgálatok alapját képező adatokat a Citizen Lab kutatóival is, akik megerősítették, hogy azokat Pegasusszal törték fel. A Citizen Lab átnézte az AI vizsgálati módszerét is, és azt is szakmailag rendben találta.

A magyar kormány is részletes kérdéssort kapott, benne az ebben a cikkben szereplő összes lényeges állítással, és ezek egyikét sem tagadták, illetve nem reagáltak rájuk érdemben. Annyit közöltek, hogy „nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről”, és hozzátették, hogy Magyarország „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.

A titkos információszerzés szabályai nagyon lazák Magyarországon. A hatóságok – és különösen a nemzetbiztonsági szolgálatok – nagyon széles körben és rendkívül csekély külső ellenőrzés mellett vehetnek megfigyelés alá lényegében bárkit, akár egy a Pegasushoz hasonló, lényegében kiberfegyvernek számító kémszoftverrel is. A héten derült ki, szintén a kanadai Citizen Lab kutatása nyomán, hogy Magyarországon is jelen lehet egy másik izraeli cég, a Candiru kémszoftvere is.

„A nemzetbiztonsági megfigyelések tekintetében Magyarországon van az egyik legrosszabb helyzet az északi féltekén” – mondta dr. Szabó Máté Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szakmai igazgatója. „A legtöbb országban vagy szigorú szabályok vannak arról, hogy az állam kit és mikor vehet megfigyelés alá, vagy erős, nemcsak politikai, hanem jogi kontroll van afelett, hogy a különböző szolgálatok miként végzik a munkájukat. Magyarországon egyik sincs jelen” – tette hozzá.

A megfigyelt vacsora

2018. június 5-én, két hónappal a Fidesz újabb kétharmados győzelme után, egy hétfős társaság gyűlt össze egy közéleti témájú beszélgetésre Varga Zoltán milliárdos üzletember budai házában. A kellemes nyári estén a vendégek a ház mögött elterülő hatalmas teraszon ültek le egy különféle falatkákkal megrakott asztal köré.

A vendégek többsége szintén üzletember volt, bár egyikük sem annyira ismert, mint a házigazda, aki régóta szereplője a leggazdagabb magyarokat felsoroló listáknak, és ő a tulajdonosa az egyik legnagyobb magyar médiacégnek, a 24.hu nevű hírportált is kiadó Centrál Médiacsoportnak. Az üzletemberek mellett részt vett a vacsorán Chikán Attila, az egyik legtekintélyesebb magyar közgazdászprofesszor, aki az első Orbán-kormányban miniszteri posztot töltött be, az utóbbi években azonban nyíltan bírálta a Fidesz politikáját. Több más vendég is kritikusan állt hozzá a kormányhoz, és csalódottak voltak az áprilisi választási eredmény miatt.

A találkozó apropóját az adta, hogy megvitassák egy új, közéleti témákkal foglalkozó kutatóintézet létrehozását. Az elképzelés az volt, hogy ez a szervezet nemcsak kutatásokat végezne, hanem azok eredményeit adatvizualizációk formájában vagy más könnyen befogadható módon tenné közzé, hogy minél több embert elérjenek vele. Az intézet a politikai oldalaktól függetlenül működött volna, de részben azzal a céllal merült fel a létrehozása, hogy ellensúlyt képezzen a kormányzati politikai propagandával szemben.

„Ma az ellenzék és a média csak reagál arra, amit a kormány csinál. Pedig az értelmiség dolga az lenne, hogy független magyarázatát tudja adni a történéseknek. És az a kérdés, hogyan lehet bonyolult dolgokat adatalapon, tényalapon és jól becsomagolva bevinni a közbeszédbe” – mondta a beszélgetés egyik résztvevője a vacsorán megvitatott elképzelésről.

A kutatóintézetből azonban végül nem lett semmi. A Vargánál folytatott beszélgetés hamar átcsapott egy általános és némileg csapongó beszélgetésbe a politikai helyzetről. „Tipikus magyar beszélgetés volt. Ott ültünk, és mindenki elmondta, hogy baszki, de szar a helyzet, de aztán nem lett belőle semmi” – idézte fel az egyik résztvevő.

A Pegasus magyar használóinak a figyelmét ugyanakkor a jelek szerint felkeltette az összejövetel. A találkozó mindegyik résztvevőjének telefonszámát kiválasztották célpontnak a nemzetközi tényfeltáró csapat birtokába jutott információk szerint.

Sikerült megvizsgálni a találkozó két résztvevőjének is a készülékét, és ebből kiderült, hogy az egyikük esetében biztosan behatoltak a telefonba, és hozzáfértek minden rajta lévő adathoz. Az AI vizsgálatának eredménye szerint 2018. június elsején – négy nappal a vacsora előtt – törték fel először a telefonját. A találkozó ekkor már bőven szervezés alatt állt, Varga ugyanis hetekkel korábban meghívta a résztvevőket. A vizsgálata kimutatta, hogy a feltört telefonba még több más alkalommal is bejutottak a következő hetekben. Az utolsó behatolás július 10-én, több mint egy hónappal a találkozó után történt.

A vacsora egy másik résztvevőjének esetében annak volt nyoma, hogy megpróbáltak bejutni a telefonba, de a vizsgálat nem tudta egyértelműen megmondani, ez sikeres volt-e. Az Amnesty International vizsgálata szerint a készüléken történtek olyan műveletek, amelyek gyanúra adtak okot, de nem sikerült elég adatot találni, amellyel kétséget kizáróan meg lehetett volna állapítani a telefon feltörését.

Vargát nem érte óriási meglepetésként, amikor a tényfeltáró csapat tagjai megkeresték azzal, hogy őt és vacsoravendégeit célba vették a kémszoftverrel. Az üzletember ugyanis nem sokkal a 2018 júniusi találkozó után kapott egy jelzést arról, hogy megfigyelték őket.

„Két héttel a vacsora után valaki megkeresett, és közölte, hogy tudom, hogy volt nálad ez a vacsora, ez nagyon veszélyes, nem kellene ilyet csinálnod” – idézte fel Varga, aki a beszélgetőpartneréről annyit árult el, hogy egy korábbi alkalmazottja volt, akinek nagyon szoros kormányzati kapcsolatai vannak. Varga megkérdezte tőle, hogy honnan hallott a vacsoráról, de a beszélgetőpartner erre csak annyit mondott, hogy hallotta valahonnan.

„Őszintén szólva, akkor nem gondoltam, hogy ennek bármilyen jelentősége lett volna”

 

– mondta az üzletember, hozzátéve, hogy abban biztos, hogy nem a vacsora résztvevőitől szivárgott ki információ a beszélgetésről.

Varga nem érezte úgy, hogy a júniusi vacsorán érzékeny témáról beszélgettek volna. Nem is tettek semmilyen óvintézkedéseket, a telefonját mindenki magánál tartotta, és volt, aki az asztalra helyezte a készülékét. Mint azt az AI vizsgálatából tudjuk, akkor már legalább egyikük telefonját feltörték a Pegasusszal, amivel akár a készülék mikrofonját is bekapcsolhatták, és felvehették az egész beszélgetést.

Az nem világos, hogy Varga készülékét is sikeresen feltörték-e a Pegasusszal, miután az ő telefonját technikai okok miatt nem tudtuk szakértőkkel megvizsgáltatni. (Az üzletember azóta telefont váltott, a korábbi készüléke pedig olyan típusú volt, amelynek bevizsgálása hosszabb időt és speciális körülményeket vett volna igénybe.) Varga ugyanakkor ettől függetlenül is biztos abban, hogy évek óta megfigyelés alatt áll.

„Néha autók állnak kinn a házam előtt, benn ül két ember, és nem csinálnak semmit” – mondta az üzletember, majd azzal folytatta, arra is volt példa, hogy a telefonhívásai megszakadtak, és aztán a beszélgetést hallotta visszajátszva elölről. „Beszéltem néhány szakemberrel, és ők azt mondták, hogy ez annak a jele, hogy lehallgatnak” – magyarázta.

„Előfordult, hogy ebédeltem vagy vacsoráztam kollégákkal és üzleti partnerekkel, és valaki ott ült mellettünk másfél-két óráig egy kávé mellett, és nem csinált semmit, csak nyomkodta a telefonját” – mondta Varga. Egyszer egy üres étterem sarkában tárgyalt valakivel, és két férfi direkt a mellettük lévő asztalt kérte a pincérektől.

Arra is volt példa, hogy a házának udvara felett megjelent egy helikopter, és tett három kört. Varga akkor nem volt otthon, de a családja igen, akik nagyon megijedtek, és berohantak a házba. „Onnan nézték a helikoptert, és látták, hogy benne ült két férfi, akik a helyet vizsgálták” – mondta az üzletember, aki szerint ez nyilvánvalóan valamiféle megfélemlítő üzenet lehetett.

A gyanús körülmények sora ezzel nem ért véget. Már évekkel ezelőtt furcsaságokat észlelt a telefonján – például megjelentek rajta olyan alkalmazások, amelyeket nem is töltött le –, és ezért megkért egy német biztonsági céget, hogy vizsgálják meg a készüléket. Varga szerint ők azt állapították meg, hogy a telefonját feltörték, és azt javasolták neki, hogy a korábban használt Androidról váltson iPhone-ra (ma már tudjuk, hogy a Pegasusszal az iPhone-okat is könnyedén fel lehet törni). Az üzletember szerint a német szakértők megvizsgálták az emailjeit is, és azt találták, hogy a levelezése át volt irányítva egy magyar titkosszolgálat rendszerére, és így ők is olvashatták az üzeneteit. Kértük Vargát, hogy kössön össze bennünket a német szakértőkkel, de ezt elhárította azzal, hogy megszakadt velük a kapcsolat, és már nincs abban a helyzetben, hogy újra megkeresse őket.

Az üzletember közölte, hogy a megfigyelésre utaló jelek és a fenyegető gesztusok 2017-től kezdődtek. Szerinte kormányzati köröknek akkor válhatott egyértelművé, hogy nem hajlandó megválni a médiacégétől, és hogy nem enged a politikai nyomásnak sem. Utóbbi azt jelentette, hogy többször is kapott olyan üzenetet, hogyha változtat az újságjai hangvételén vagy személyi összetételén, akkor az ő cégei is kaphatnak állami hirdetéseket. Varga állítja, hogy ezeknek soha nem engedett, ezért néhány, a járvánnyal kapcsolatos hirdetést leszámítva nem is kaptak soha kormányzati reklámpénzeket. Azt nem árulta el, hogy konkrétan kik keresték meg felvásárlási ajánlatokkal és a nyomásgyakorlási kísérletekkel, csak annyit közölt, hogy „üzletemberek, akik közel vannak a kormányhoz vagy haszonélvezői ennek a kormánynak”.

Amikor megkérdeztük Vargát, milyen érzéssel tölti el az, hogy kémszoftverrel vették célba őt és a barátait, azt válaszolta:

„Nem normális az, hogy ártatlan embereket figyelhetnek meg, és sérthetnek meg ilyen módon.”

Hozzátette, hogy már eddig is az volt az érzése, hogy az emberek félnek kifejezni a gondolataikat, és még akár egy Facebook-poszt lájkolását is veszélyesnek érzik. Azt ugyanakkor különösen bizarrnak tartja, hogy a 2018. júniusi vacsorát vették célba megfigyelési eszközökkel. „Az egy baráti beszélgetés volt, nem egy államcsíny” – jegyezte meg.

A vacsora több másik résztvevője is úgy emlékezett vissza a Direkt36-nak, hogy egy teljesen jelentéktelen beszélgetés volt, és nem értették, hogy miért akarhatta bárki megfigyelni. Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere is hitetlenkedve fogadta a hírt, hogy őt is célpontnak választották ki: „Nem hiszem, hogy az én telefonomat feltörték volna, de ha így történt is, nem érdekel.” Szerinte mivel ő mindig nyíltan elmondj a véleményét a kormányról, ezért nem látja értelmét annak, hogy őt megfigyeljék. Közölte, hogy egy-két évente Orbán Viktorral is szokott beszélni, akit több mint harminc éve ismer.

Felajánlottuk Chikánnak, hogy szakértőkkel megvizsgáltatjuk a telefonját, de ő közölte, hogy nem akar élni a lehetőséggel, mert nem kíváncsi az eredményére. „Nem akarom feladni azt a személyes elvemet, hogy nem szeretnék félelemben élni” – mondta Chikán.

Újságírók nyomában

Panyi Szabolcs és Szabó András 2019-ben is ugyanúgy végezték a munkájukat a Direkt36-nál, mint máskor. Háttérbeszélgetéseket folytattak érzékeny politikai témákról, bizalmas iratokat szereztek meg kormányközeli üzletekről, és igyekeztek az összegyűjtött és ellenőrzött információkból cikkeket írni. A munkájuk során – hasonlóan a Direkt36 többi munkatársához – titkosított kommunikációt lehetővé tévő telefonos applikációkat használtak. Így beszéltek a kollégáikkal, és így szervezték le az interjúalanyaikkal való találkozókat is,és ezen keresztül osztották meg cikkvázlataikat a szerkesztőikkel.

Fogalmuk sem volt róla, de az óvintézkedések ellenére heteken, illetve hónapokon át megfigyelték őket. 2019-ben ugyanis mindketten célpontjai lettek a Pegasusnak.

Az ő esetükben az Amnesty International biztonsági stábjának vizsgálata ki is mutatta, hogy a telefonjaikat több alkalommal is feltörték 2019 tavasza és ősze között. Míg korábban a telefonok feltörése általában úgy történt, hogy a felhasználók kaptak valamilyen üzenetet, és óvatlanul rákattintottak a benne lévő linkre, addig ma már nincs szükség erre. Panyi és Szabó telefonjának vizsgálatából is az derült ki, hogy a Pegasus láthatatlan módon, az iMessage üzenetküldő applikáció belső hiányosságát kihasználva hatolt be a készülékükbe.

A Direkt36 két újságírójával itt nézhető meg egy beszélgetés a megfigyelésükről:

Az AI megállapításait megerősítette egy másik kutatólabor, a Torontói Egyetemen működő, az NSO tevékenységét régóta követő Citizen Lab is, amely megvizsgálta Panyi és több más Pegasusszal célba vett külföldi újságíró telefonadatait.

A vizsgálatok szerint Panyi és Szabó készülékei 2019 vége óta tiszták, tehát azóta nem találtak rajtuk a Pegasusszal való megfigyelésre utaló technikai nyomokat. Arról nincsenek információk, hogy a behatolások során konkrétan milyen információkat kerestek a Pegasus működtetői, és hogy milyen adatokat másoltak ki a készülékről. De elvileg mindenhez hozzáférhettek, ami a telefonokon volt, sőt akár még a telefon mikrofonját és kameráját is bekapcsolhatták távolról.

Nem teljesen egyértelmű, hogy miért törték fel a Direkt36 két munkatársának telefonját. Bár mindketten 2019-ben kerültek ilyen jellegű megfigyelés alá, a telefonokba való behatolás nem egyszerre történt, és több, egymástól független témán is dolgoztak abban az időszakban.

Panyi telefonját először 2019 áprilisában törték fel, nem sokkal az után, hogy kérdéseket küldött két minisztériumnak egy készülő cikkhez, amely a Magyarországra költöző orosz vezetésű bankról, a Nemzetközi Befektetési Bankról szólt. Ezen a cikken Szabóval közösen dolgoztak, de őt akkor még nem célozták meg a Pegasusszal. Szabó esetében júniusból származnak az első behatolásra utaló jelek, és ő akkoriban több témával is foglalkozott.

2019 májusában fejezett be egy bizalmas belső iratokon alapuló cikket arról, hogyan használt luxusautókat Rogán Antal és köre, de ebben az időszakban is foglalkozott például az új paksi atomerőmű építésének körülményeivel, valamint akkoriban kezdett el dolgozni egy cikken egy jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező ellenzéki politikusról, Oláh Lajosról.

Panyi telefonját még több más alkalommal is feltörték a következő hónapokban, és ő is több különböző témán dolgozott ebben az időszakban. Egyrészt számos cikket írt az akkoriban szorossá vált magyar–amerikai viszonyról és annak rejtett konfliktusairól, de emellett elkezdett foglalkozni a magyar–izraeli kapcsolatok feltárásával is. Esetében egy visszatérő mintázatot lehetett kimutatni a készüléke technikai elemzése alapján: legalább tíz esetben pár munkanappal az után törték fel a telefonját a Pegasusszal, hogy hivatalos kérdéseket küldött kormányzati szereplőknek.

Közös pont a Direkt36 két újságírója esetében, hogy célponttá válásuk idején mindketten jártak az Egyesült Államokban. Panyi 2019 májusában Washingtonba látogatott, és a magyar–amerikai viszonyról szóló cikkeihez gyűjtött információkat, különösen egy korábbi cikkéhez tervezett folytatáshoz. Még 2018 őszén tárta fel, hogy az amerikai kábítószerellenes hatóság (DEA) kérésére a TEK titokban elfogott két orosz fegyverkereskedőt Budapesten, akiket őrizetbe vételük után azonban a magyar kormány végül az Egyesült Államok helyett Oroszországnak adott ki. Idősebb és ifjabb Vlagyimir Ljubisin esete komoly diplomáciai konfliktust okozott Washingtonnal.

Panyi emellett Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök 2019. májusi fehér házi találkozójáról próbált meg részleteket megtudni washingtoni útján. Kiderítette például, hogy Orbán a magyar civilek ellehetetlenítésére próbálta meg felhasználni egy amerikai–norvég rakétarendszer megvásárlásának ügyét – sikertelenül.

Szabó júniusban vett részt az Egyesült Államokban tanulmányúton, amelyet az amerikai külügyminisztérium szervezett, és számos más országból vettek részt rajta újságírók és civil szervezeti vezetők. (Ilyen utakat rendszeresen szervez az amerikai és számos nyugat-európai ország külügyminisztériuma, és amerikai úton Magyarországról kormányközeli résztvevők is voltak már több alkalommal.)

A nemzetközi tényfeltáró projekt tagjainak több, korábban az NSO-nak dolgozó forrás is elmondta, hogy egy belső irányelv szerint általános esetben sem amerikai telefonszámokra, sem éppen az Egyesült Államok területén tartózkodó célpontokra nem szabad kémkedni a Pegasusszal. A telefonok technikai vizsgálata a Direkt36 mindkét újságírója esetében kimutatta, hogy amerikai tartózkodásuk alatt telefonjaik megfigyelése valóban szünetelt.

Előfordult ugyanakkor, hogy a Pegasusszal úgy vettek célba egy magyar célpontot, hogy közben vélhetően egy amerikai személy mozgásáról szerettek volna információkat megtudni rajta keresztül. 2019 tavaszán egy magyar fotós telefonszáma tűnt fel a kiválasztott célpontok között, aki akkoriban épp egy amerikai újságíróval dolgozott együtt. Az amerikai újságíró azért jött Budapestre, hogy az orosz vezetésű Nemzetközi Befektetési Bankról és az intézménnyel szembeni kémvádakról írjon. Az amerikai riporter a látogatása során találkozott a bankkal szintén foglalkozó Panyival is. A Direkt36 újságírójának telefonjáról készült technikai elemzésből kiderül, hogy a megfigyelőprogramot kettejük találkozójának napján is aktiválták.

A fotós – aki kérte, hogy ne írjuk le a nevét – esetében a telefonjának vizsgálatára nem volt lehetőség, mert időközben többször is törölte az azon lévő adatokat. De legalább még két másik magyar újságíró is szerepelt a Pegasus célpontjai között.

Az egyikük Dercsényi Dávid, a Hvg.hu korábbi munkatársa, aki jelenleg az ellenzéki vezetésű Józsefváros kerületi lapjának főszerkesztője. Dercsényi nem kifejezetten tényfeltáró újságíróként dolgozik, de időnként írt érzékenyebb ügyekről. Őt még 2019-ben vették célpontba a Pegasusszal, amikor a Hvg.hu-nál dolgozott. Ebben az évben több cikket is írt a magyar sajtóban Hasszán F.-ként emlegetett, terrorizmussal vádolt és később elítélt szír férfiról.

Az ügy mind a migráció és a terrorizmus összekapcsolásával kampányoló Orbán-kormánynak, mind a férfit lekapcsoló TEK-nek kiemelten fontos volt. Dercsényit véletlenül, görög családi kötődésén keresztül találta meg a téma: emiatt gyakrabban látogatott görög híroldalakat, és néha görög forrásai is küldtek neki linkeket. Emlékei szerint épp hírügyeletben ült, amikor egy görög weboldal egyik angol nyelvű cikkére rábukkant. Az írás arról szólt, hogy a görög titkosszolgálat már hónapokkal Hasszán F. letartóztatása előtt minden információt megosztott a férfiról az európai partnerekkel, valamint nyíltan bírálták a TEK-et az ügy kezelése miatt. Bár a cikknél nincs feltüntetve Dercsényi neve, ő küldött hivatalos kérdéseket az érintett magyar kormányszerveknek, és az elkövetkező hónapokban is ő követte a történet alakulását a Hvg.hu-nál.

A kiszivárgott információk szerint Dercsényi privát mobilszámát, hvg.hu-s munkahelyi mobilját, sőt még egy Dercsényi nevére regisztrált, de valójában a volt felesége által használt számot is célba vettek a Pegasus üzemeltetői. Dercsényi megkeresésünkkor elmondta: egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Magyarországon egy újságírót megfigyelnek, azt viszont nem gondolta volna, hogy hírújságíróként még ő is célponttá válhat.

Leginkább az háborítja fel, hogy sikeres feltörés esetén a telefonján keresztül még a gyerekeivel kapcsolatos tartalmakhoz is hozzáférhettek megfigyelői, és hogy még a volt felesége telefonja is célpont lehetett.

Mivel az újságíró az akkor használt telefonoktól már megvált, így azokat nem lehetett átvizsgálni.

Panyi, Szabó és Dercsényi mellett egy negyedik, oknyomozással szintén foglalkozó újságíró telefonszáma is felbukkan a célpontok között. Ő a forrásai védelme érdekében azt kérte, hogy ne nevezzük meg, és ugyanezért a telefonját sem kívánta átvizsgáltatni. „Számomra nehéz újat mondani. Tudom, hogy a WhatsApp-, Viber-üzeneteimet is látják. És volt olyan érzésem is, hogy nem törvényesen” – mondta. Esetében azért nehéz megmondani, pontosan miért kerülhetett be a célpontok közé, mert cikkei és az azokhoz éppen gyűjtött információk számos hatóság, kormányzati vagy kormányközeli figura számára is érzékenyek lehettek.

„Én így élek és dolgozom, evidensnek veszem, hogy engem megfigyelnek” – mondta az újságíró, aki az elmúlt évekből több konkrét esetet is felidézett. Volt, hogy magas szintről figyelmeztették: vigyázzon, mert éppen az egyik titkosszolgálat hallgatja le. Egy másik esetben pedig egy biztonsági szerv vezetője jelezte neki, pontosan tudja, mely beosztottjaival beszélgetett. Később az információs önrendelkezéshez való jogával élve kikérte, hogy különböző állami adatbázisokban tárolt személyes adataihoz mely állami szervek kértek hozzáférést és milyen céllal. „A válasz egy hosszú lista lett” – mondta az újságíró, de részleteket nem akart erről nyilvánosságra hozni.

A TASZ szakmai igazgatója, dr. Szabó Máté Dániel szerint hiába nagyon tág a magyar szabályozás, ettől még jogilag sincs feltétlenül rendben az újságírók titkos megfigyelése. „Formálisan a magyar jog nem tesz különbséget hivatások között a titkos információszerzés esetében. De ez nem jelenti azt, hogy az újságírók ugyanolyan feltételekkel figyelhetők meg, mint mások” – mondta Szabó, és emlékeztett arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már több ítéletében kimondta, hogy az újságírókat titkosan megfigyelni, forrásaik védelme érdekében csak különleges feltételek esetén lehet. A feltételek fennállását pedig valamilyen külső szereplőnek – például bíróságnak – kell megállapítania, magyarázta Szabó, hozzátéve, hogy a magyar gyakorlat ennek egyáltalán nem felel meg.

A magyarországi célpontok közé került 2018 végén a belga–kanadai állampolgár Adrien Beauduin, aki ma már újságíróként dolgozik főként a belga Le Soirnak, de a célponttá válásának idején diák volt a budapesti CEU-n. Beauduin részt vett a CEU elűzése elleni demonstrációkon, 2018 decemberében pedig elment a Kossuth térre az úgynevezett rabszolgatörvény elleni tüntetésekre, ahol őrizetbe vették, és bevitték a rendőrségre. Azzal gyanúsították, hogy a rendőrökre támadt, amit ő tagadott, és végül ejtették is ellene ezt a vádat.

Beauduin telefonjának vizsgálata nem mutatta ki egyértelmű bizonyossággal, hogy feltörték a készüléket, de az AI biztonsági csapata az ő esetében is talált arra utaló nyomokat, hogy legalábbis megkísérelték a behatolást.

Simicskáék célkeresztben

Simicska Lajos hiába volt sokáig Magyarország egyik leghatalmasabb embere, a modern technológiával nem tartott lépést. A legendás budai Radóc utcai irodájában – ahol egy időben miniszterek és más magas rangú politikusok álltak hozzá sorba – például nem volt wifi, és a munkatársai még a 2010-es években is faxon fogadták az újságírói kérdéseket.

Simicska nem használt okostelefont sem, és ha olyan helyen tartózkodott, ahol nem volt internetkapcsolat, akkor az alkalmazottai telefonon olvasták be neki az őt érdeklő újságcikkeket.

Bár egy korábbi dolgozója szerint ez egyszerűen csak Simicska régimódi hozzáállásából fakadt, elvileg ennek megvoltak a biztonsági előnyei is. Mivel Simicska nem használt okostelefont, az érzékenyebb témájú beszélgetéseit pedig személyesen bonyolította le, így nehezebben lehetett megfigyelni a kommunikációját.

Ez ugyanakkor már nem volt igaz a szűkebb környezetére. Közöttük sokan használtak okostelefonokat, és a nemzetközi tényfeltáró projekt birtokába jutott információk szerint Simicskához két nagyon közel álló ember is a Pegasus üzemeltetőinek célpontjai közé került.

Az egyikük az egykori oligarcha fia, Simicska Ádám, aki az Orbán–Simicska konfliktus időszakában egy ideig a Magyar Nemzet kiadóját is vezette, és időnként apjánál is harciasabb nyilatkozatokban támadta a Fideszt (a legemlékezetesebb ezek közül, amikor azzal fenyegetett meg bizonyos férfiakat, hogy millliméterenként lesz levágva a nemi szervük). A másik célpont pedig Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, aki nemcsak éveken át járt el Simicska legkülönbözőbb céges ügyeiben, hanem képviselte őt például az Index igazgatóságában is. Nagy esete azért is különleges, mert az ő célponttá válásával ügyvédi titok is sérülhetett.

Mindkettőjüket még 2018 elején, a parlamenti választás előtti időszakban vették célba. Ekkor Simicska még a Jobbikot támogatta, a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet is magába foglaló médiabirodalma pedig keményen kritizálta a kormányt. A Fidesz újabb fölényes győzelmét hozó választás után aztán Simicska feladta az egész cégbirodalmát, amely végül Orbán Viktorhoz közel álló üzletemberek tulajdonába került.

Az ezekről szóló tárgyalásokban fontos szerepet játszott Nagy Ajtony Csaba egy Simicskának korábban dolgozó forrás szerint. „Ő a legvégéig bizalmi kapcsolatban volt a Lajossal. Az összes szerződéses dolgot a végén ő csinálta” – idézte fel a forrás. Hozzátette, hogy Simicska Ádámot szintén bevonta bizonyos dolgokba az apja, bár a kampány utolsó hónapjaiban hátrébb vonta a Magyar Nemzet kiadójának éléről.

Ha sikerült feltörniük a telefonjukat, akkor vélhetően sok mindent meg lehetett tudni arról, milyen tervei voltak Simicska Lajosnak az Orbán ellen vívott háborúja utolsó szakaszában és a fegyverletétel során.

Nagy Ajtony Csaba nem lepődött meg, amikor közöltük vele a hírt, mert a célponttá válásának időszakában valóban tapasztalt gyanús dolgokat a telefonjával. „Időnként furcsa hangokat lehetett hallani hívás közben, illetve előfordult, hogy megszakadt a vonal, és elölről visszajátszódott a beszélgetés. Arra is volt példa, hogy megjelent a sajtóban olyan információ, amelyről csak telefonon beszéltünk, sehol máshol” – mondta az ügyvéd.

Simicska Ádámot többször hívtuk telefonon, és üzenetet is küldtünk neki, amelyben leírtuk, miért keressük, de nem érkezett tőle reakció.

Kiberfegyver exportra

Az NSO Groupot 2010-ben, az okostelefonok elterjedésének felívelő szakaszában alapította az izraeli hadsereg egyik korábbi tisztje, Shalev Hulio egy üzlettársával. A cégnél olyan technológiákat fejlesztettek ki, amelyekkel fel tudták törni az új típusú mobiltelefonokat, és hozzáfértek az azokon tárolt és továbbított adatokhoz, beleértve azokat az információkat is, amelyek titkosított csatornákon kerültek futnak keresztül.

Bár az NSO-nak ma már külföldi befektetői is vannak, a cég továbbra is izraeli központtal működik, és szorosan kötődik a zsidó állam kormányához is. Ha például az NSO el akarja adni a szolgáltatását egy külföldi országnak, akkor ezt csak az izraeli védelmi minisztérium engedélyével teheti meg.

Az NSO állítja, ez nem jelenti azt, hogy a cég „az izraeli diplomácia eszköze” lenne. Vannak példák ugyanakkor arra, amikor bizonyos országokban a Pegasus megjelenése egybeesett egy magas rangú izraeli találkozóval. Ez történt India esetében is, ahol a kiszivárgott adatok szerint Narendra Modi indiai miniszterelnök 2017. júliusi izraeli látogatása után szaporodott el a célpontok kiválasztása.

Magyarország esetében is észlelhető némi egybeesés az Izraellel fenálló viszony szorosabbá válása és a Pegasus megjelenése között.

2017 júliusában Benjámin Netanjahu személyében először érkezett hivatalban lévő izraeli miniszterelnök Budapestre a rendszerváltozás után. Netanjahu a magyar kormányfővel, Orbán Viktorral közösen egy magyar–izraeli üzleti fórumot is megnyitott, és ezen a kiberbiztonság is téma volt. Netanjahu ezen arról beszélt, hogy a piac működésébe ő nem szokott beleszólni, kivéve a kiberbiztonságot, ami „az egyetlen terület, ahol beavatkoztam a piaci folyamatokba”. Az izraeli kormányfő beszédében hosszasan büszkélkedett azzal, hogy személyes döntésének köszönhetően fektetett Izrael komoly pénzeket a kibertechnológiába, és így válhatott hazája a terület egyik vezető hatalmává.

Bő fél évvel később, 2018. február 13-án egy második találkozóra is sor került, immár Izraelben: Czukor József egykori hírszerzőtiszt, Orbán Viktor egyik legközelebbi és legbizalmibb embere személyesen Netanjahuval tárgyalt. A hivatalos magyarázat szerint az akkor Orbán mellett főtanácsadói posztot betöltő Czukor a visegrádi régió miniszterelnökeinek közelgő izraeli csúcstalálkozójának előkészítéséről tárgyalt. De a beszámolókból az is kiderült, hogy még külön egyeztetett Meir Ben-Shabbattal, az izraeli nemzetbiztonsági tanács fejével, Netanjahu nemzetbiztonsági tanácsadójával, mégpedig többek közt „terrorellenes együttműködésről, a kétoldalú diplomáciai-biztonsági kapcsolatok elmélyítéséről”.

A Direkt36-nak már akkor több nemzetbiztonsági és diplomáciai forrás arról beszélt: Czukor izraeli tárgyalásai feltűnést keltettek, mivel szerintük a hivatalos tárgyalási témák önmagukban nem indokolták, hogy maga Netanjahu is fogadja. A nemzetközi tényfeltáró újságírócsapat birtokában lévő telefonszámok szerint viszont a látogatás után kezdtek tömegesen célba venni magyarországi telefonszámokat a Pegasusszal.

Egy volt magyar titkosszolgálati tiszt is azt mondta a Direkt36-nak, hogy tudomása szerint 2018 elejétől kezdte el használni a magyar állam a Pegasust, és hogy „a beszerzésnek sok köze van az Izraellel való kapcsolataink szorosra fonódásához”. A névtelenséget kérő forrás szerint a magyar kormányt régóta zavarta az, hogy a hagyományos lehallgatási módszerekkel nem férnek hozzá olyan kommunikációhoz, ami a titkosított applikációkon (mint amilyen például a Signal vagy a WhatsApp) zajlik, ezért kaptak a lehetőségen, hogy használhassák az NSO termékét. Az okostelefon feltörésével ugyanis a Pegasus használói számára láthatóvá válik minden, ami a készülék kijelzőjén megjelenik, beleértve azokat a beszélgetéseket és üzeneteket, amelyek a titkosított appokon futnak keresztül.

A fejlett technológiának magas az ára is. Egy korábban nyilvánosságra került mexikói szerződés esetében a tarifa célpontonként 64 ezer dollárra (19 millió forint), míg egy panamai szerződésnél 89 ezer dollárra (27 millió forint) jön ki. A Pegasus Projekt újságírócsapatának tagjai több, az NSO belső ügyeit ismerő forrással is beszéltek, és elmondásuk alapján ma már ennél valószínűleg olcsóbb a kémszoftver. Konkrét összeget azért is nehéz mondani, mert az árazás számos tényezőtől függ (például hogy az ügyfél mely régióhoz tartozik, hány célpontot szeretne egyszerre megfigyelni, vagy hogy emberi jogok tiszteletben tartása szempontjából mennyire kockázatos vele szerződni).

A Pegasushoz hasonló kémprogramoknak nincs külön szabályozásuk a magyar törvényekben. A jogszabályok csak általánosságban foglalkoznak az úgynevezett titkos információgyűjtéssel, amibe beletartoznak például a hagyományos telefonlehallgatások vagy egy lakás bemikrofonozása is. Ezek a szabályok nagyon tág mozgásteret biztosítanak a hatóságoknak a különböző eszközök, így például a Pegasus használatára.

A titkos információgyűjtő műveleteknek alapvetően két kategóriájuk van, függően attól, hogy mely hatóságok végzik. Egyrészt folytathatnak ilyet a bűnüldöző hatóságok (rendőrök, adónyomozók stb.), ha valamilyen konkrét bűncselekmény gyanújával nyomoznak. Ezt csak akkor csinálhatják, ha kapnak hozzá bírói engedélyt, és utána is csak korlátozott ideig végezhetik ezt a tevékenységet. Ha nem sikerül ez idő alatt a bűncselekmény gyanújához elegendő információt szerezni, akkor elvileg meg kell semmisíteniük az adatokat. Ha pedig valakit meggyanúsítanak, akkor a titkos módon gyűjtött adatokat úgymond „nyílttá kell tenni”, vagyis be kell kerülnie a hivatalos nyomozati iratokba, amelyeket később a gyanúsított is megismerhet.

Lazábbak a szabályok akkor, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok végeznek ilyen titkos információgyűjtést. Számukra nem szükséges bírói engedély, hanem elég az igazságügyi miniszter jóváhagyása (bizonyos esetekben már az engedély megszerzése előtt is megkezdhetik a titkos információgyűjtést).

A Forbidden Stories és az AI által megszerzett több mint 300 magyar telefonszám mindössze azt mutatja, hogy konkrétan az NSO magyar ügyfelei kiket választottak ki megfigyelés célpontjának Magyarországon. A magyar hatóságok által végrehajtott megfigyelések száma ugyanakkor ennél jóval magasabb.

Nemrég számolt be róla a 168 Óra, hogy az elmúlt öt évben megszaporodtak az igazságügyi miniszter által jóváhagyott titkos információszerzési műveletek. Míg 2015-ben még 1038 ilyen engedélyt adtak ki, addig az elmúlt években már 1200-1300 körül volt az ilyen esetek száma. Ez azt jelenti, hogy átlagban naponta több mint 3 megfigyelési engedélyt adott ki a miniszter. Ehhez képest idén már csak az első három és fél hónapban közel 500 miniszteri engedély született, tehát minden napra jutott 5 jóváhagyás.

A jogszabályok meglehetősen tágan fogalmaznak arról, hogy milyen esetekben végezhetnek ilyen műveleteket a különböző szolgálatok – ide tartozik többek között a polgári titkosszolgálatként működő, Pintér Sándor belügyminiszter által felügyelt Alkotmányvédelmi Hivatal, a külföldi hírszerzésért felelős, Szijjártó Péter külügyminiszter alá tartozó Információs Hivatal és az Orbán Viktor egykori személyes testőre, Hajdu János által vezetett Terrorelhárítási Központ. A konkrét megfigyelések technikai lebonyolítását pedig egyfajta kiszolgálószervként egy ezektől különböző negyedik hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat végzi,szintén Pintér felügyelete alatt.

Jellemző példa arra, hogy milyen tág keretek között végzik ezek a szolgálatok a munkájukat, hogy az Információs Hivatal feladatkörét úgy írja le a törvény, hogy „megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges” információkat.

Július elején a tényfeltáró projektben részt vevő francia Le Monde újságírója egy interjúban megkérdezte Varga Judit igazságügyi minisztertől, hogy megadná-e a felhatalmazást egy újságíró vagy ellenzéki személy megfigyelésére, mire Varga felháborodottan azt válaszolta: „Micsoda kérdés! Ez önmagában provokáció!” Varga azt állította, hogy csak a jogszabályoknak megfelelő megfigyelési kérelmek kaphatnak engedélyt, és azt is hozzátette, hogy „annyi sok veszély leselkedik az államra mindenhonnan”.

Később Varga is részletes kérdéssort kapott a célpontként kiválasztott, illetve konkrétan megfigyelés alá is vett magyar újságírókról és médiatulajdonosokról, de erre már nem érkezett válasz.

A cikk elkészítésében közreműködött Jean-Baptiste Chastand (Le Monde), Astrid Geisler (Die Zeit), Frederik Obermaier (Süddeutsche Zeitung), Bastian Obermayer (Süddeutsche Zeitung), Holger Stark (Die Zeit), Szabó András (Direkt36) és Shaun Walker (The Guardian)