Szabó Tímea: titkolnivalója van a kormánynak a járványkezeléssel kapcsolatban

0

Meghiúsult a Népjóléti Bizottság szerdai meghallgatása, miután a kormánypárti képviselők egyike sem jelent meg az ülésen.

Az ellenzék azért hívta össze a bizottságot, hogy megkérdezzék az Operatív Törzset a lélegeztetőgépekkel, az utóbbi napokban tapasztalt emelkedő/stagnáló megbetegedésekkel és a Bajcsy Zsilinszky Kórházban kialakult helyzettel kapcsolatban.

A Fidesz nem elég, hogy nem jelent meg az ülésen, még meg is alázta Lakatos Tibor ezredest, miután hagyta, hogy teljesen feleslegesen elmenjen a meghallgatásra.

Lakatos velük ellentétben ugyanis megpróbálta komolyan venni a kötelességét, és egyedüliként az Operatív Törzs nevében megjelent az ülésen. Feleslegesen tette, a renitenskedő fideszesek miatt az ülés határozatképtelenné vált, így nem lehetett megtartani.

Szabó Tímea, a bizottság egyik ellenzéki tagja Facebook-oldalán azt írta a fideszesek viselkedéséről,

 

szégyelljék magukat, úgy tűnik, a Fidesz-KDNP szerint titkolnivalója van a kormánynak a járványkezeléssel kapcsolatban.

Nehéz elképzelni, hova tudna még süllyedni a Fidesz, egy dolog, hogy az ellenzéket és a magyar embereket levegőnek nézik, ehhez hozzászokhattunk már az elmúlt tíz évben, de az még tőlük is különösen aljasnak tűnik, hogy a sajátjaikból is bohócot csináljanak.

Szabó teljes bejegyzését itt megtekinthetik:

Ennyi kormánypárti képviselő jött ma el a Népjóléti bizottság ülésére, ahol az Operatív Törzset kérdeztük volna a…

Posted by Szabó Tímea on Wednesday, May 20, 2020