Száz kínos kérdés a Fidesznek!

Félő, hogy döntő többségükre soha nem is kapunk választ. Mivel logikusan megmagyarázni nehéz lenne a “kisemberek” számára.
A múlt heti Fidesz-kongresszus egyik óriási aranyköpése volt, amikor a kormánypárti polgármester nyíltan kimondta, hogy sok kérdésben a pártközpont véleményére várnak.
Szabó Tímea azonban, a magyar állampolgárokkal a háta mögött sokkal több kérdésre várja a választ.
Miután a Fidesz tisztújító kongresszusán a XVI. kerület fideszes polgármestere, Kovács Péter úgy fogalmazott, hogy az lesz a sikerük titka, ha a kormányt és a pártot érintő kellemetlen kérdésekre kivárják a pártközpont jó válaszait, Szabó Tímea (a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője) összegyűjtött 100 kérdést, amiknek a megválaszolására készülhetnek a fideszesek.
ADVERTISING
Szabó Tímea kérdései eléggé szerteágazóak: a magánszférától kezdve, a Borkai-ügyön, a Pegasuson és a vírushelyzeten keresztül egészen addig, hogy miért Kövér László a házelnök. A részletekről a Klubradio.hu számolt be.
1. Miért hallgat le ártatlan magyar állampolgárokat egy izraeli terrorelhárító-szoftverrel az Orbán-kormány?
2. Miért van egy alig 2000 fős magyar falunak 4000 fős futballstadionja?
3. Miért van Orbán Viktor szülőfalujában több százmillió forintból épült kisvasút?
4. Miért vonja el a kormány az összes pénzt az önkormányzatoktól?
5. Miért költ el Rogán Antal több milliárd forintot politikai ellenfeleinek lejáratására?
6. Miért utazik Szijjártó Péter többet, mint az amerikai és német külügyminiszter együtt?
7. Miért lakik Kövér László kabinetfőnöke egy civil szervezet pénzéből vett rózsadombi luxusvillában?
8. Miért utazik Orbán Viktor a Magyar Honvédség és oligarchái repülőivel futballmeccsekre?
9. Miért költ a kormány több tízmilliárd forintot vadászati kiállításra?
10. Hogy vehetett állami támogatásból balatoni nyaralót Varga Judit?
11. Miért mindenre az a válasz, hogy Gyurcsány?
12. Miért nincs rendes tájékoztatás a koronavírust illetően?
13. Miért hárítja a magyar kormány a felelősséget a munkáltatókra az oltás vonatkozásában?
14. Miért változatlan több mint 12 éve a családi pótlék összege?
15. Miért kezdett a kormány felelőtlen pénzszórásba a választások előtt fél évvel?
16. Miért tabu a családon belüli erőszak kérdése?
17. Miért kerül a nemzeti vagyon fideszes alapítványok fennhatósága alá?
18. Miért nem mehet be egy ellenzéki politikus a köztévébe nyilatkozni?
19. Miért nincsen ingyenes koronavírus-szűrés ma Magyarországon?
20. Miért kell az időpont foglaláshoz is időpontot foglalni Magyarországon?
21. Miért kell egy egészségügyi és inflációs válság közepén 1440 milliárd forintért repteret vásárolni?
22. Miért kellett a lélegeztetőgép-vásárlással több milliárd forinttal megkárosítani a magyar embereket?
23. Miért tartja nyilván Kubatov Gábor egy speciális listán a magyar állampolgárok személyes adatait?
24. Miért nincs válasza a kormánynak az egyre inkább elsúlyosodó lakhatási válságra?
25. Miért épít a kormány kínai egyetemet kínai pénzből kínai embereknek Magyarországon?
26. Miért engedi a Kínai Kommunista Párt titkosszolgáit Magyarországra Rogán Antal és kormány?
27. Miért akarta megvenni Rogán Antal fél BAZ megyét új feleségének?
28. Miért jár szexpartira Győr korábbi fideszes polgármestere, Borkai Zsolt?
29. Miért tart fönt hűbérrendszert a kormány a közmunka keretében?
30. Miért van a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak Porsche-gyűjteménye?
31. Miért készül több százmillió forintból a Fidesz politikai ellenfeleit lejárató mozifilm?
32. Miért kerül 500 forintba egy kiló kenyér?
33. Miért dolgoznak órabérért fideszes kopogtató emberek Magyarországon?
34. Miért kaphat a Fidesztől Demeter Szilárd és köre több milliárdos vagyont hűtlen kezelés gyanújával?
35. Miért jár ötven fős szexpartira a Fidesz egyik korszakos politikusa, Szájer József?
36. Miért épít luxuserődöt Orbán Viktor édesapja?
37. Miért szállítanak buszokkal embereket kamu civil szervezetek szervezésében a Békemenetre?
38. Miért kellett tönkre tenni az Színház- és Filmművészeti Egyetemet?
39. Miért csak fideszes oligarchák nyernek közbeszerzést?
40. Miért nem szavazta meg a Fidesz a családon belüli erőszakról szóló nyilatkozatot az Európai Parlamentben?
41. Miért keres egy pályakezdő tanár bruttó 219 000 forintot?
42. Miért csak Mészáros Lőrinc építhet bármit az országban?
43. Miért árul Rogán Antal luxus letelepedési kötvényeket?
44. Miért jár Szijjártó Péter az Adriára luxusjachtos nyaralásra?
45. Miért nincs elegendő vizsgálati időpont a kórházakban?
46. Miért nincs elegendő tanár a magyar oktatásban?
47. Miért kap 3 havonta 1 milliárd forintot a Vidnyánszky-féle alapítványi csoport?
48. Miért vadászik helikopterről Semjén Zsolt Svédországban?
49. Miért jár helikopterrel Rogán Antal?
50. Miért kellett a magyar adófizetők pénzéből kifizetni Orbán Viktor veje, Tiborcz István több milliárdos büntetését?
51. Miért titkolózik a Fidesz a Paks 2 kérdésében?
52. Miért fenyegeti a kormány a nem fideszes cégvezetőket Magyarországon?
53. Miért kellett elkergetni az országból a CEU-t?
54. Miért zárták be erőszakkal a Népszabadságot?
55. Miért nem vizsgálja ki a fideszes korrupciós bűncselekményeket a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség?
56. Miért rabolta el a földeket a Fidesz a gazdáktól?
57. Miért csak a fideszes haverok haverjai kaptak trafikokat?
58. Miért kell a szakdolgozóknak éhbérért dolgozniuk az egészségügyben
59. Miért ül Várkonyi Andrea a TV2 igazgatótanácsában?
60. Miért nem indult Magyarországon nyomozás Tiborcz István Elios-botrányával kapcsolatban?
61. Miért nálunk a legmagasabb az élelmiszer áfája Európában?
62. Miért titkosították a 150 milliárd forintból épülő Budapest–Belgrád-vasútvonal részleteit 10 évre?
63. Miért kellett elüldözni 5 ezer orvost és ápolót a magyar egészségügyből?
64. Miért nálunk a legalacsonyabb összegű – a legrövidebb ideig folyósítva – az álláskeresési járadék Európában?
65. Miért lopja Kövér László és köre a határon túli gyermekek éhezésének megszüntetésére létrehozott szervezetből a pénzt?
66. Miért nálunk hunytak el a legtöbben lakosságarányosan koronavírusban Európában?
67. Miért kellett fideszes körökbe átjátszani az Indexet?
68. Miért kellett elvenni a Klubrádió frekvenciáját?
69. Miért lakik Várkonyi Andika egy kétmilliárd forintot érő ingatlanban?
70. Miért jár Lázár János vidéki főherceg-főgróf luxus vadászati utakra?
71. Miért szipog Habony Árpád Ibizán egy luxusétterem teraszán?
72. Miért kap Matolcsy új felesége busás fizetést a jegybanktól?
73. Miért van Szijjártó Péternek 200 millió forintos háza?
74. Miért költözik Orbán Ráhel Spanyolországba luxuskörülmények közé?
75. Miért nem strómanja senkinek Kósa Lajos anyukája?
76. Miért van többmilliárdos vagyona egy fideszes diákszervezetnek, az MCC-nek?
77. Miért kellett lemondania Király Júliának?
78. Miért szervez luxus frakcióülést 31 millió forintból a Fidesz?
79. Miért tud Boldog István fideszes képviselő milliókat lopni közbeszerzésekből?
80. Miért tud Simonka György fideszes képviselő ellopni több tízmillió forintnyi állami pénzt?
81. Miért nem szereti Demeter Szilárd a színházat?
82. Miért rejtegeti a Fidesz Magyarországon a bűnöző macedón exminiszterelnököt, Nikola Gruevszkit?
83. Miért van Szijjártó Péter feleségének olyan cége, amely 280 millió forintos árbevételt tud termelni megalapítása után fél évvel?
84. Miért akar Kásler Miklós Mátyás király csontjaival játszani a koronavírus kellős közepén?
85. Miért jelent két és félmillió szavazat kétharmadot a Parlamentben?
86. Miért dolgoznak 800 forintos órabérért a fiatal kutatók ma Magyarországon?
87. Miért kerül négyszer annyiba a bevásárlás egy magyar családnak, mint egy angolnak?
88. Miért Magyarország a harmadik legkorruptabb ország az Európai Unióban?
89. Miért használja ki a Fidesz a határon túli magyarokat?
90. Miért kellett elvenni az emberektől a Balaton-partot, majd beépíteni azt?
91. Miért nem szavaznak a kinevezésekről a Fideszben?
92. Miért nincsenek elérhető átoltottsági adatok Magyarországon?
93. Miért van Lázár János Ménesbirtokának több milliárd forintos vagyona?
94. Miért akarják kiszervezni magánkézbe az autópályákat?
95. Miért kell egy műtétre ma Magyarországon több hónapot várni?
96. Miért szervez a Fidesz különálló luxus magánegészségügyet közösen a haverokkal?
97. Miért rúgta ki Mészáros Lőrinc a hoteljeiben dolgozókat a koronavírus-válság közepén?
98. Miért költözött Orbán Viktor a Várba?
99. Miért büntetnek ellenzéki politikusokat tízmillió forintra a Parlamentben?
100. Miért Kövér László a házelnök?