Szél Bernadett: Hány áldozat kell még? – Követeljük az isztambuli egyezmény betartását!

“Vasárnap Dunakeszin egy 54 éves férfi végzett családjával és magával. A férfi, aki nem csak egykori párját, de saját gyermekét is meggyilkolta, érvényes vadászpuskaengedéllyel rendelkezett és láthatáson volt a gyermekénél a gyilkosság előtt. A nők elleni erőszakkal foglalkozó szakemberek szerint szigorúbban kéne vizsgálni, ki kaphat kapcsolattartási jogot, és nem csak akkor kéne megvonni a láthatást az apától ha gyermekbántalmazás gyanúja áll fent, hanem akkor is, ha a férfi nőbántalmazó, mivel az utóbbi gyakran maga után vonja az előbbit.”

 

Pontosan.

 

❗️Ezért nyújtottam be tavaly azt a később a Fidesz által leszavazott törvényjavaslatot, ami nagyobb biztonságot adott volna a bántalmazottaknak a bántalmazóval szemben. Akkor a tragikus győri gyermekgyilkosságot követően javasoltam azt, hogy a jogrendszer jobban védje a gyereket: a gyermek biztonsághoz való joga legyen elsődleges a bántalmazó szülő láthatási és kapcsolattartási jogával szemben, és a másik szülő (jellemzően nők) bántalmazása legyen hatással a gyermekkel kapcsolatos döntésekre is. Az Isztambuli Egyezmény 31. cikke is kimondja, hogy a szülői felügyeleti jog és a láthatási jog gyakorlása nem veszélyeztetheti az áldozat vagy a gyermek jogait és biztonságát.
A Fidesz akkor leszavazta ezt, ahogy a járvány kellős közepén az Isztambuli Egyezményt is elutasította. Pedig ha ez az elv a jogrendszer része lenne, és a kapcsolattartási jog kapcsán vizsgálni kéne a családon belüli erőszakot is, illetve fordítva, a családon belüli erőszak büntetőeljárásában a láthatási jog is terítékre kerülne, sokkal több tragikus esetet lehetne megelőzni.

 

 

Tüntetés az isztambuli egyezmény betartásáért./Kép. Nőkért Egyesület

 

Fotó: nokert.hu