Szél Bernadett: Konzultáljon Orbán a rabszolgatörvény 2.0-ról!

0

Azt lehet olvasni, hogy a kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, a gyártás és a postázás június elején, azaz mostanában indul. Akkor nézzük, hogy is látom én ezt az egészet.
Alap, hogy nemzeti konzultációnak nevezett propaganda-pótcselekvésre költeni az adófizetők pénzét akkor, amikor orvosok, ápolók, szociális és gyermekvédelmi dolgozók azonnali béremelésére lenne szükség, égbekiáltó bűn. Erre ugyanis egyetlen fillért sem szabad költeni, mert másra kell a pénz.

Folytatom: gazdasági válságkezelésről méregdrága „konzultációt” rendezni akkor, amikor épp tízezrek veszítik el a munkájukat vagy jár le a rekordrövid munkanélküli ellátásuk, minden, csak nem kormányzás. Ez propagandista pótcselekvés. De másik nagyon nincs: Orbán kormánya a “miniszter” fogalmat is totál kiüresítette, látok ott több szóvivőt, akad könyvelő, meg üzletember, meg láthatatlan ember is, de se egy igazi kormányt, se felelős miniszterek által művelt kormányzást nem találunk.

A trükk az, hogy miközben nagy hévvel a nemzetet kérdezik arról, ami a kormánynak érdekes, az emberek életét valóban húsbavágóan érintő törvényeket egyeztetés nélkül nyomnak át a parlamenten. Adódik is a kérdés, a közalkalmazottak jogfosztásáról, a rabszolgamunkát eredményező két éves munkaidőkeretről, vagy az önkormányzati megszorításokról miért nem konzultál a miniszterelnök?!
De oké, legyen a téma az adósrabszolgaság. Egyeztetni akar a kormányfő Magyarország eladósításáról? Rendben, konzultáljunk erről! De ne a soha meg nem valósuló örökkötvényekről, hanem arról az adósrabszolgaságról, ami már faktum, és amibe éppen ő taszítja bele Magyarországot.

1. Ott van Paks2: a Putyin-féle Vnyesekonombanktól 10 milliárd eurót, a magyar GDP 10 százalékát veszi fel a kormány annak a paksi atomerőműnek a felépítésére, amely előre tudhatóan veszteséges lesz, soha nem fog megtérülni. Az orosz hitel átlagos kamata 4 százalék fölött van, ami a bő kétszerese a magyar állam pénzpiaci hitelkamatainak — ezzel is Putyin jár jól. A törlesztést 2026-ban kell megkezdeni, amikor még híre-hamva sem lesz az új reaktoroknak (vagyis nem a paksi áram árából fizetik vissza a kölcsönt, ahogy Orbán Viktor 2014-ben, a hitelszerződés aláírásakor megígérte, hanem az adóbefizetéseinkből), és előreláthatóan 21 éven keresztül fizethetünk. Varga Mihály tavaly ugyan megpróbálta újratárgyalni a hitelfeltételeket, a képtelenül magas kamatot és a bővítés sokéves csúszása miatt irreálissá vált törlesztési határidőt, de nem járt sikerrel. Nem is járhatott: ezt a hitelmegállapodást nem egyenlő felek kötötték. Orbán Viktor olyan adósságcsapdába manőverezte Magyarországot, amelyből nincs menekvés. Konzultálunk erről, miniszterelnök úr?!

2. És közben már itt van a nyakunkon a kínai kommunista párt legnagyobb dicsőségére a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére felvett kínai hitel is: 577 milliárd forint, ismeretlen feltételekkel. A kamatokról csak tippek jelentek meg a sajtóban, a hitelszerződést rejtegetik, ld. előző posztjaim sora. Mindenesetre a tippelt 2,5 százalék egyrészt jóval magasabb az elérhető piaci kamatszintnél, másrészt a hitel dollárban van elszámolva, abban a valutában, amelyhez képest a forint az elmúlt tíz évben a legtöbbet veszített az értékéből. Vagyis ma még senki nem tudja megmondani, mennyit kell visszafizetnünk: mai árfolyamon legalább 750 milliárd forintot, de a mai árfolyam már holnap sem lesz érvényes. A kínai hitel kondíciói — a kamattal, a több évtizedes futamidővel, meg az állami vagyonelemekkel együtt, amelyeket Orbánék a kölcsön fejében elzálogosítottak — olyan előnytelenek, hogy a kormány példátlan módon tíz évre titkosította a hitelmegállapodást, nehogy a magyar emberek megtudhassák, mennyibe kerül nekik valójában Hszi Csin-ping új selyemútjának felépítése. Bármikor konzultálok erről, bárkivel, csak épp senki nem akar.
Bónusz: aki kíváncsi, kinek az érdekében adósítják el a ma élő és a még meg sem született magyarokat, talán már tudja is a választ: Mészáros Lőrinc már Pakson és a Budapest-Belgrád vasúti projektben is két kézzel költi az adózók által összeadott milliárdokat.

3. És a legújabb húzásuk: a vadkapitalizmus maga. Tessék csak megkerdezni az embereket, miniszterelnök úr, hogy akarnak-e rabszolga módjára dolgozni. Ez eggyel talán fontosabb, mint a sorosozás, meg a nagyívű elmelkedés arról, hogy mi lennénk Európa egyetlen munkaalapú társadalma — merthogy ez rabszolgamunka-alapú, ami némiképp mást jelent. A kormány maga árulja külföldön a magyar munkást azzal, hogy itt megállás nélkül lehet dolgoztatni az embert, és ehhez jön még állami támogatás, adókedvezmény, leépített környezetvédelmi eljárások sora — a korrupció ugyan egekben, meg Magyarország jelenleg nem is demokrácia, de ha az embert biorobottá teszi a saját miniszterelnöke, a tőke sok mindent megbocsát.

De mi nem. Nem bocsánatos bűn, hogy pont az ember nem érdekli őket, meg persze a környezet — cserébe jön a hergelés meg a propaganda, a gyűlölet és a kirekesztés. Ez teljes nihil, amit művelnek.
Nekünk viszont nem kell és nem is szabad elfogadnunk azt az életet, amit nekünk szánnak. Azok az idők ugyanis, amiket most élünk, sok változást elhozhatnak. Ez kemény munka — de nincs más út. Ha ugyanis ebben a században az Orbán-féle szélsőségesek kezében marad a hatalom, a klímaválság és a technológia fejlettség mai szintjén záros határidőn belül semmi sem marad abból, amit ma otthonunkként szeretünk. Se Magyarországból, se a bolygóból.

Úgyhogy a szuperhősöket ma már ne a moziban keressük: közülünk mindenkire szükség van ahhoz, hogy legyen holnap és holnapután, és az emberhez méltó legyen. Mindenkire és nem külön-külön, hanem együtt, közösen cselekedve. Sorsdöntő időket élünk és igenis van erőnk — több is, mint bárki gondolná! ?

 

Konzultáljon Orbán a rabszolgatörvény 2.0-ról!Azt lehet olvasni, hogy a kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs…

Posted by Szél Bernadett on Monday, June 1, 2020

 

 

Szerző. Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő.