Szél Bernadett: Mindig van valaki, aki kiáll az igaz ügy mellett, és sajnos mindig van olyan is, aki elbukja a próbát. Így járt ezzel a Fidesz is!

Mindig van valaki, aki kiáll az igaz ügy mellett, és sajnos mindig van olyan is, aki elbukja a próbát. Így járt ezzel a Fidesz is és most azért kell minden erőnkkel ellenállni, hogy ne tudják magukkal rántani Magyarországot is – írta Szél Bernadett, független képviselő a Facebook oldalán.
32 évvel Tienanmen után ugyanis már mi tüntetünk egy kínai kommunista projekt ellen, amit a valaha antikommunista Fidesz hozna ide a nyakunkra. 🔥
📍Kit idézek vajon? “Minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy a változtatásra képtelen kommunista diktatúrák nem riadnak vissza a legesztelenebb terrortól sem, ha hatalmukat veszély fenyegeti. Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy a világ szabadságot és demokráciát tisztelő népei szótlanul tudomásul vegyék az emberi jogok sárba tiprását, békés tüntetők legyilkolását. A Fidesz határozottan elítéli a kínai vezetést.” Mára a Fideszt nemhogy nem érdekli az emberi jogok sárba tiprása Kínában, de sokkal inkább tekinti Kínát szövetségesének, mint az Európai Uniót, ahova tartozunk, és vígan parolázik az általuk is változásra képtelennek gondolt kínai diktatúrával.
📍Pedig Magyarország számára a kommunista Kínának való eladósodás biztos vesztőpálya, a hitelekért cserébe adott poltikai szívességek meg teljesen tönkreteszik a szövetségeseinkkel való kapcsolatainkat. A Kínai Kommunista Párt pedig egyre arcátlanabb, a minap is a szuverenitásunkat semmibe véve minősítgette az utcaátnevező akciót, tavaly pedig küldtek nekem egy levelet, amiben helytelenítették, amit én egy kínai spirituális mozgalom védelmében mondtam. Nonszensz. Kína már úgy érzi magát nálunk, mint otthon, ahol olyan, hogy az állampárttal szembeni ellenzék, nem létező fogalom, ahol a Pártnak ellentmondani nem lehet, ahol az ellenzékiség vagy a másság minden létező formája üldözendő, megvetendő, káros.