Szijjártó Péter korrupt!

Mondjuk amíg használták, abban sem volt köszönet: csak úgy égtek az adóforintjaink kerozin formájában, míg kínai, maláj és fideszes szélhámosok gazdagodak a tehergéphez köthető lélegeztetőgép-mutyiban.

A Népszava adta hírül, hogy hetente háromszor rendszeres légi teherjárat (cargo) fordul Budapest és a kínai Csengtu között.

A most már rendszeres kínai-magyar bérutakat a magyar állami tulajdonú Airbus 330-200F teszi meg – az a repülő, amivel kínai mutyik sorozatának volt a főszereplője.

A gépet egyébként a Wizz Air üzemelteti, amivel önmagában nem lenne baj, de az már okoz némi megrökönyödödést, hogy a mi pénzünkből vett gépen keres valaki egy halom pénzt é szerződés részletei egyszerűen nem ismeretesek. A Népszavának egy szakmai körökben bennfentes, neve elhallgatását kérő illető úgy fogalmazott:

Rejtély, hogyan, kitől, milyen cégen keresztül jut fuvarhoz a repülő, ahogy az sem tudható, a kormány miért nem egy szállítmányozási tapasztalattal és infrastruktúrával rendelkező cégnek adta bérbe a gépet, miért egy „kívülállónak”. A Wizznek ugyanis csak személyszállítási tapasztalata van.

A Népszava iparági forrásai szerint többen igyekeztek lebeszélni a nagyzolási és költekezési rohamban szenvedő Orbánt és Szíjjártót ennek a gépnek a megvásárlásától, főleg, ha kereskedelmi hasznosításban is gondolkodnak. azért próbálták lebeszélni őket, mert ez a típus nagyjából semmire sem jó: kabinátmérője ugyanis nem elég nagy a gyakori, nagyobb konténerek, vagy speciális rakományok (például autók, hajtóművek) szállításához.

Legfeljebb olyan kisebb csomagok férnek bele, mint például pofátlanul túlárazott, ócska, kínai Sinopharm vakcinák vagy az azóta is raktárban porosodó, használhatatlan, ám szintén csillagászati áron megvásárolt lélegeztetőgépek.

Ennyit arról, mennyire bánik felelősen és átláthatóan a Fidesz-kormányzat a mi munkánk gyümölcsével, az adónkkal! Ne hagyjuk ezt tovább menni, szavazzunk áprilisban a zéró korrupciót zászlajára tűző Egységben Magyarországért listájára és Márki-Zay Péterre!

(forrás: Népszava)