Szinte semmi sem maradt Orbán nagy ígéretéből: nyoma veszett az állami munkaerő-felszívó programnak

0

A még májusban beígért intézkedés körül eddig is gyanúsan nagy volt a nagy csönd. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaiból azonban nemcsak az derült ki, hogy nincs ilyen program, hanem, hogy nem is tartaná jó ötletnek, ha lenne.

Eddig is gyanítani lehetett, de mostanra egyértelműen kiderült, hogy lufi, üres kommunikációs fogás volt Orbán Viktor május 8-i bejelentése, amellyel a járvány miatt megugró munkanélküliség felszámolásának egyik pilléreként harangozta be, hogy az állami cégek új feladatokat kapnak, amelyekhez új embereket tudnak majd felvenni időleges szerződésekkel.

A miniszterelnök ígéretét egy héttel később az innovációs- és technológiai minisztérium (ITM) foglalkoztatási államtitkára is megismételte, de konkrétumok helyett ő is csak annyit mondott, hogy a három hónapig járó álláskeresési támogatás lejárta után a vállalati szektor mellett „az államtól is kapnak állásajánlatot a munkanélküliek”.

HVG