Szlávik János: A koronavírus után megszaporodtak a maláriagyanús beteg Magyarországon

Ősszel alakulhat ki Magyarországon a nyájimmunitás Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa szerint. A mutánsok terjedése miatt azonban gyorsítani kell az oltási folyamatot – figyelmeztet a szakember.

A brazil mutáns fertőzésének már gyermekáldozatai is vannak. Szlávik János szerint a brit, kínai és dél-afrikai variánsok miatt nem lehet megúszni az új oltást. Az infektológus szerint a koronavírus elleni vakcinánál hasonló mechanizmus alakul ki, mint az influenza elleni védőoltásoknál, hogy évente újra be kell adatni.

A KORONAVÍRUS NEM FOG ELTŰNNI

 

– jelentette ki Szlávik János egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Az infektológus már találkozott olyan beteggel a Dél-pesti Centrumkórházban, aki azután fertőződött meg, hogy megkapta a vakcinát. A maszkot a védőoltás beadásának második fázisa után is hordani kell, mert egyik ellenszer sem nyújt százszázalékos védelmet – húzta alá a szakember.

Nemzetközi segítséget kért Pozsony, mert nem tudnak egyedül megbirkózni az egészségügyi vészhelyzettel.

Szlávik szerint az is komoly probléma lehet, hogy nem csökkent az emberek utazási kedve, ez pedig gyorsítja a mutánsok terjedését. A trópusi betegségekkel is foglalkozó szakorvos elmondta,

MEGSZAPORODTAK A MALÁRIAGYANÚS BETEGEK ITTHON.

 

Szlávik szerint komolyabban kellene venni a karantént. Nem a Maldív-szigeteket, hanem az afrikai utazásokat tartja kockázatosnak. Szlávik szerint amíg nem oltják át a fejlődő országokat, addig újabb és újabb mutánsok bukkanhatnak fel.

A NAGY JÖVÉS MENÉS PEDIG KEDVEZ A MUTÁNSOK TERJEDÉSÉNEK

 

– mondta.

A tiszti főorvos szerint olyan sok a mutáció, hogy legfeljebb lekövetni tudjuk az állandó változásokat.

 

Vakcinaútlevél

Szlávik János nem túl optimista a nemzetközi vakcinaokmánnyal kapcsolatban. Szerinte a világon sokfelé azért húzódoznak az oltási igazolvány bevezetésétől, mert azokat könnyű hamisítani. Jelenleg a határátlépésnél nagyon kevés ország fogadja el egy másik állam PCR-tesztjét. Szlávik szerint csak a belföldi turizmusban lehet hasznos a vakcinaokmány. Az infektológus emlékeztetett, hogy a magyar igazolványon nem lesz rajta, ki milyen vakcinát kapott, vagy átesett-e a betegségen, van-e antitest a szervezetében, hanem csak egyetlen információt fog tartalmazni, hogy védett.

 

 

via. Index