The Guardian: Az EU szerint Orbán csak “kozmetikai engedményekre” kész, ezért egy fillért sem ad.

Ő maga garantálja, hogy Magyarország kész intézményes reformokra – közölte Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter a brit The Guardian napilappal. Ezzel együtt az idő múlik – augusztus 22-éig kéne választ adni az uniónak -, az EU pedig a lap szerint továbbra is bizalmatlan Orbán Viktorral szemben.

Magyarország reméli, hogy az év végéig sikerül megegyeznie Brüsszellel a zárolt uniós forrásokról, miközben versenyt fut az idővel, hogy felszabadítsa az állam által “fogva tartott”  intézményekkel és a korrupcióval kapcsolatos aggályok miatt befagyasztott milliárdokat – írja a The Guardian.

Ha Budapest 2022 végéig nem jut megállapodásra az Európai Bizottsággal, akkor a Covid-helyreállítási alapokból 4,64 milliárd eurótól eshet el, miközben továbbra is kérdéses a nemzeti infrastruktúra korszerűsítését célzó, hat évre szóló, 24,3 milliárd eurós finanszírozási program.

Fogytán az idő

Navracsics Tibor, Magyarország főtárgyalója a brit lapnak azt mondta, optimista, hogy az év végéig megállapodás születik a helyreállítási programról, amelynek értéke 15 milliárd euró lehet. Reméli továbbá, hogy Magyarország kora ősszel “partnerségi megállapodást” tud kötni a 24,3 milliárd eurós kohéziós alapok biztosítására, főként az EU-tól.

Magyarország ellen áprilisban indított a Bizottság egy olyan példátlan fegyelmi eljárást, amely a jogállamiság megsértése miatt az uniós források felfüggesztéséhez vezethet – emlékeztet a lap. “A jogállamisági eljárás megoldása előfeltétele lehet annak, hogy megállapodás szülessen a kohéziós pénzekről vagy az RRF (helyreállítási) pénzekről” – nyilatkozta Navracsics.

A magyar kormány augusztus 22-ig kapott határidőt arra, hogy válaszoljon a bizottság hosszú levelére, amelyben “korrekciós intézkedésekre” figyelmeztet, ha Budapest nem orvosolja a jogállamisággal kapcsolatos, régóta fennálló aggályokat.

A Reutersnek egy magasrangú brüsszeli illetékes július végén elmondta: meggyőző válasz híján a Bizottság azt fogja javasolni a tagállamokat tömörítő Tanácsnak, hogy a 2021-2027-es felzárkóztatási források jelentős részét függesszék fel. Elemzők az EU-val való megállapodás hiányát nevezték meg a törékeny magyar gazdaságra nehezedő súlyos gazdasági nyomás egyik okaként.

Az EU tisztviselői úgy érzik, most van lehetőségük arra, hogy a magyar kormányt intézményes reformokra kényszerítsék. Ugyanakkor bizalmatlanok Orbánnal szemben, aki híres az úgynevezett “pávatáncáról”, vagyis arról, hogy “kozmetikai engedményeket” azaz kisebb taktikai visszalépést ajánl, miközben továbbra is illiberális állammá teszi Magyarországot.

“Az a tapasztalatunk az elmúlt évtizedben, hogy azt mondják, engednek, aztán ejtenek egy dolgot, majd a hátsó ajtón keresztül visszajönnek. Soha nem oldottunk meg egyetlen kérdést sem 100 százalékosan” – árulta el egy magas rangú uniós tisztviselő a Guardiannek, aki ezt “a bizalom nagy kérdésének” nevezte.

A Bizottság egy új hatóságot szeretne létrehozni Magyarországon az uniós források védelmére, ezenkívül erősebb korrupcióellenes szerveket, valamint lehetőséget a civil szervezetek (NGO-k) számára ellenőrizni a a kormányzati politikát.

Elég lesz-e a személyes garancia?

Navracsics a The Guradian-nek nem kívánta megerősíteni, hogy Magyarország hajlandó-e hozzájárulni egy új hatóság létrehozásához az uniós források védelmére. Csak annyit mondott, hogy Magyarország “intézményi változtatásokat” hajt végre, beleértve a közbeszerzési szabályok megváltoztatását. Ez azért kulcsfontosságú, emlékeztet a brit lap, mivel Orbán szövetségesei szokatlanul jövedelmező uniós finanszírozású szerződéseket kaparintottak meg verseny nélküli eljárásokon keresztül.

Ehhez képest Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója június végén az Euronews-nak még úgy nyilatkozott: nem tartja kivitelezhetőnek azt, hogy a kormány elfogadta az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásait a helyreállítási pénzek feloldása érdekében, ehhez ugyanis szerinte az egész alkotmányos rendszert meg kellene változtatni.

Navracsics szerint meg lehet bízni Magyarországban, hogy végrehajtja az érdemi változtatásokat, mivel “elég intézményi változtatást hajtunk végre, és mert én vagyok a főtárgyaló, és személyes garanciákat tudok adni erre”. Míg a miniszter állította, hogy Magyarország jó eredményeket ért el az “abszorpciós képesség” – az uniós források hatékony elköltése – terén, válasza valószínűleg nem fogja meggyőzni a Bizottság vagy az Európai Parlament szkeptikusait – írja a lap.

https://hu.euronews.com/2022/08/08/the-guardian-az-eu-szerint-orban-csak-kozmetikai-engedmenyekre-kesz?fbclid=IwAR1Gtqf2xT9sHQIy4yk0yTNZFxBtPSHk5ff3XkSNsWpcz3-7TFXPoIWXTpo