Tisztelt Miniszterelnököm, drága Orbán Viktor!

Változtatás nélkül.

 

 

Hiába várom, hogy a fülembe suttogjon, hogy iskolámba látogasson, gyengéden átölelje vállam, hogy érezzem kemény golyóálló mellénye nyomását!
De megértem, hisz gondja óriási!
Hallgatom csodálatos ívű beszédeit péntek reggelente. Az óráim szándékosan úgy alakítom, hogy ne zavarhasson bele semmi a mű -hah- élvezetbe. Oly jó volt hallgatni mindig, hogy megvéd, meg támad a Brüsszel, meg harcolunk és ellenállunk, mert a magyar az olyan. Most kitört a háború, és én elveszettem közös fantáziánk fonalát. Mint faék hasította szét a valóság és az ideák szép, ködösre épült, egyszerű világát.
Drága Viktorom, akkor most szeressem Putyint vagy elítéljem? Mondja, és én úgy teszek, ahogy kéri! Nekem már nem számít semmi, csak Ön. Így átláthatóbb a világ. De kérem, legyen türelemmel, mert most kognitív disszonanciám láncai között vergődöm, mint cöfös bérbuszban ragadt békement látogató, mikor megkérdezi egy újságíró, hol van és miért. Köszönöm áldott szívjóságát hozzám, hű pedagógusához!
Viktorom, én szeretem a járványt, mert rendeleti kormányzást adott önnek, így nem kell a demokrácia fárasztó dolgaival foglalkozni. Ráadásul a vírus gyáva. Ím itt a háború, s ő azonnal elillant. Szerencsére a rendeleti kormányzás maradt! A kollégák engedetlensége már majdnem erősebb volt a járványnál, de ön egy huszárvágással megoldotta ezt is.
A sztrájk alapjog! Hirdetik. Hát sztrájkoljanak! Senki nem tiltja, hogy pihenő idejükben, ha már minden füzetet és dolgozatot kijavítottak; megválaszoltak minden privát szülői és diák kérdést, kérést, (hisz mi az a 150-170 ember?) Sztrájkoljanak csendesen otthon! Ha futja a fizetésükből, egy pohárral ki is tölthetnek maguknak valami kannásból. Pusztuljanak agysejtjeik! Minek annyit gondolkodni, mikor ön és tájékozottságunkat alakító minisztériuma megmondja mi legyen a fejünkben.
Minek többet tanítani, mint önnek és a futószalagnak szeretetét?
Miért kezdik pont most, éppen csak 2015-től a hangos elégedetlenséget?
Miért nem türelmesek? 6-7 év mi az a 12-höz?
Pedig önök évente többször elmondják, hogy megemelik a fizetésünket. Milyen fantáziája van annak, aki nem tudja csak hallás után elképzelni? Hát nem elég?
A pedagógusság egy hivatás! Mit foglalkozzunk mocskos földhözragadt dolgokkal, mint a fizetés? Hogy tudnak így lezuhanni fennkölt magaslatokból? Fel nem foghatom!
Csőbe húzott fruszrált naivak, dühös félműveltek, háttérből irányító dörzsölt gyurcsányista “ál-naivak”. Igaz a cső az ön kezében van, önállóan meg minek gondolkodnunk, ha ön megteszi helyettünk. Hálátlan népség! Én is milyen jól megvagyok önálló gondolkodás nélkül, mert telve vagyok az ön gondolataival arról, hogy mit gondoljak! Hálás vagyok önnek! Én boldogan vagyok az ön napszámosa!
A sztrájk végső eszköz a kisemmizett munkások számára. A pedagógus nincs kisemmizve! Némelyik már keres annyit, mint egy szakmunkás. Ráadásul ezek a mihasznák sokkal több évet lustálkodhattak mindenféle iskolák padjaiban, ahelyett, hogy már 14 éves koruktól szakmunkát tanultak volna. Én hálás vagyok önnek, Viktorom, hogy kényelmes tanári létben élhetek! Már a tananyaggal sincsen gondom, van egyforma tankönyv, meg újNAT, ami segít megutáltatni a gyerekekkel a tanulást, így könnyebb őket az ösztönösség irányába terelni:
„Légy jó polgár: egyél, igyál, szülj…fegyelmezetten!”
Mi lehet nemesebb célja egy közjószág, egy őrtorony életének!
Ah, szeretem ezt az időutazás a 20. század kiemelkedő korszakaiba (Horthy, Kádár! oh) Titkon reménykedem, hogy én is megfiatalodhatok! Szeretem a történelmileg kialakult remek kapcsolatunkat az oroszokkal: 1849, 1956…csupa jeles dátum, dicső korszakok, és ők mindig ott voltak velünk, mint igazi férfi, ha ütni kell az asszonyt! És itt picit most meg vagyok zavarodva, mert mintha hirtelen most mást is mondana!
Viktor! Segítsen! Mutasson irányt! Eltévedünk ön nélkül ebben a zavaros világban.
„Boldogok az egy ügyűek, mert övék az Ön országa”

 

 

Tisztelettel csókolom a kezeit, Varga-Novák Móunika okj-s pedagógus