Többmilliós végkielégítéssel távozhatnak a leváltott polgármesterek

0

A szerződésük öt évre szólt, ami lejárt. Nem is értem miféle végkielégítés jár nekik? És miért?

Tarlós István jutalmakkal együtt akár 10 milliót is kaphat, ha végül mennie kell.

Több százezer, esetenként több millió forinttal a zsebükben távozhatnak az őszi önkormányzati választásokon elbukó jelenlegi polgármesterek. De a képviselőtestület akár meg is kétszerezheti törvényes járandóságukat. A végkielégítések több milliárddal terhelik meg a költségvetést – írja az mfor.hu. Mint a lap kérdésére a Belügyminisztérium közölte, a főállású polgármesteri tisztséget legalább két évig betöltő,
az új polgármester megválasztása miatttávozó településvezetők a törvényi rendelkezések szerint háromhavi illetményüknek megfelelő végkielégítésre jogosultak. Ezt a képviselő-testület további, legfeljebb háromhavi illetménynek megfelelő összeggel kiegészítheti .
A településvezetők bértábláját 2014-ben és 2017-ben is átszabták, a második esetben pedig az államtitkári fizetésekhez igazították a béreket –így a kistelepülések polgármeserei az államtitkári bér 20 százalékát (közel 200 ezer forintot), a 30 ezresnél nagyobb városok vezetői pedig a 80 százalékát (közel 800 ezer forintot) kapták meg.  Igaz, a kormány később trükkösen már úgy emelte az államtitkárok bérét, hogy a polgármesteri fizetések ezt már ne követhessék. A portál arra is emlékeztet, hogy a fővárosi kerületek vezetői milliós, vagy annál magasabb fizetést vihetnek haza, bár juttatásaik között több mint 400 ezer forint is lehet a differencia. A fentiekből is következik, hogy a távozó polgármesterek komoly összegeket kaphatnak: a lap szerint
Tarlós István főpolgármester bukása esetén bérrel és jutalmakkal együtt akár 10 millió forinttal is gazdagodhat, de tisztán, jutalmak nélkül 3,5 millió forintot kaphat például Bácskai János is, ha elveszíti a IX. kerületet.
Ebből pedig adózniuk sem kellene – emlékeztet a lap – mert a kormány tavaly októberben egy salátatörvénybe rejtve hatályon kívül helyezte a 2 millió forint feletti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló rendelkezést.
Forrás és bővebben: Népszava /https://nepszava.hu/3049056_tobbmillios-vegkielegitessel-tavozhatnak-a-levaltott-polgarmesterek