TOROCZKAI LÁSZLÓ :A FIDESZ NEMSOKÁRA A MI HAZÁNKKAL FOG VERSENYEZNI

Ha a hatóságok, a rendőrség, bíróság, ügyészség nem teszi a dolgát, amikor egy településen vagy településrészen megbomlik a közrend, akkor a jövőben is demonstrálni fogunk – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Toroczkai László annak kapcsán, hogy a jövőben is felvonulnak-e a cigánytelepeken, amikor ott a nem cigány embereket sérelem éri.

A Mi Hazánk elnökét nem érdekli, ha szélsőjobboldalinak nevezik, ahogyan nem szeretne már magyarázkodni egyes társának például a Szálasit éltető kijelentése miatt. Habár programjukban számtalanszor használják a „nemzetközi karvalytőke” kifejezést, ezt sem a zsidóságra érti. – A Fidesz is megteremti a maga karvalytőkéjét. Ha Csányi Sándorra gondolok, mindenki tudja, hogy bizonyos ágazatokban úgy viselkedik, mint a karvalytőke: megpróbál bekebelezni jól működő, tisztességes és kitartó munkával felépített magyar cégeket mondjuk az élelmiszeriparban – mondta.

Az orosz-ukrán háború kapcsán feltette a kérdést: „Ki gondolta volna azt, hogy felmerül Ukrajna határainak újrarajzolása?”. Szerinte ugyanis a mostani helyzetnek lehet egy olyan megoldása, ha egyszer mindkét fél kimerül, hogy az ENSZ-re bízzák a megoldást. A párt egyébként a nemzetgazdaság helyreállítása után felvetné a NATO-ból való kilépésünk lehetőségét, de ez biztosan nem középtávú terv. – Kivéve, ha az osztrák politikusokkal való tárgyalás oda vezetne, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia visszaállna – fogalmazott Toroczkai László, kiemelve, hogy mosolyogva mondta ezt, de lehet, hogy komolyabbá fog válni, ha látnak erre nyitottságot.

• Azt mondja, hogy semmiféle antiszemitizmust nem tűr meg a pártban?
• Mit gondol, amikor egy nem politikával kelő és fekvő, jó értelemben vett átlagos választó meghallja a Mi Hazánk, Toroczkai László vagy Novák Előd nevét, akkor mi jut eszébe?
• Hogy lehet, hogy nem verik éjjel-nappal az asztalt amiatt, hogy nemrég Kárpátalját bombatalálat érte?
Mit lehet tanulni Orbán Viktortól?
• Sokan jósolnak egy közelgő válságot, mit gondol, jöhet újabb 2006? Ha ez így történne, megint az élére állna mondjuk egy székházostromnak?
• Lehet homoszexuális tagja a Mi Hazánknak? Sőt: van?

Minderről többet a Magyar Hangban olvashatnak.