Tóta W. Árpád szerint Fodor Gábor egy szánalmas pióca aki az utolsó vonaglásával is ártani próbál!

0

Tóth W. Árpád publicista igencsak erős és éles szavakkal kommentálta Fodorék gerinctelenségét.

Mi is beszámoltunk róla pénteken Fodor Gábor a Liberálisok elnöke azaz kesztyűbábja, és korábbi ügyvivője Bősz Anett váratlanul kilépett a Párbeszéd frakciójából, ami ezzel 5 fő alá, így a megszűnés szélére sodródott. Bősz húzásával az ellenzéki párt rengeteg erőforrást és megszólalási lehetőséget bukott volna el. A fodorista ármánykodás végül nem jött be, mert a Pécsett függetlenként mandátumot szerző Mellár Tamás az utolsó pillanatban kisegítette a Párbeszédet, amely így végül minőségi cserét hajtott végre. Tóta W. Árpád így kommentálta az esetet a hivatalos Facebook-oldalán:

“Nem nagyon érint, lesz-e P-frakció, pusztán a dráma szórakoztat. Ahogy a szánalmas pióca az utolsó vonaglásával is ártani próbál, és kéjesen fejtegeti a kamupártja oldalán, mi mindent veszít most a Párbeszéd – amelynek listájához ő maga ugyan már akkor büdös volt, de legalább egy miniont sikerült felragasztani rá – aztán postafordultával megkapja az utolsó frászt az élettől. Fodor Gábor már ahhoz is kevés, hogy a barátainak ártson, ezután viszont nem lesznek barátai sem. Jól van ez így.”