Továbbra is kevés a tesztelés Magyarországon

0
  • Ha egy országban koronavírus-fertőzöttek vannak, arra egyetlen módon lehet rájönni: teszteléssel. Ez az egyetlen dolog, amivel adatokat nyerhetünk a járvány kiterjedésétől.
  • Mivel a fertőzés az emberek többségénél enyhe, vagy tünetmentes, nem elég csak a tüneteket mutatókat tesztelni, ahogyan a WHO ajánlja.
  • Minden ország, ahol sikeresen használták a teszteket a vírus feltartóztatásában, hamar és széles körben tesztelni kezdett.
  • Magyarország, még ha be is tartja a WHO protokolljait, nemzetközi összehasonlításban is nagyon kevés tesztet végez e, ezt bizonyítja a hallottjaink viszonylag nagy száma is.

Miközben az új koronavírus letarolja az egész világot, emberek milliói – szakértők és laikusok egyaránt – vitatkoznak azon, hogyan, mikor és hány embert kellene tesztelni. Ahogy azt megszokhattuk, a magyar kormány ebben az ügyben sem köti az emberek orrára, hogy mit miért csinál, még annak ellenére sem, hogy nem is lenne védhetetlen az álláspontja. Az viszont, hogy az emberek nem tudják, kit, mikor és miért érdemes vagy nem érdemes tesztelni, hogy egyáltalán hogyan lehet tesztelni, és hogy milyen nemzetközi példák vannak, magyarok százezreit teheti bizonytalanabbá a kormányzat egészségügyi protokolljaival szemben.

Arról már rég letett a magyar szerkesztőségek nagyobb része, hogy a kormányból vagy az operatív törzsből érdemi válaszokat csikarjon ki a teszteléssel kapcsolatban, mi most a rendelkezésre álló információmorzsák összebogarászásával próbáljuk kitalálni, mi lehet a helyzet.

Szóval tesztelni, tesztelni és tesztelni…