Új döntéseket hozott a kormány – itt vannak a részletek

Fontos változások a mikro-, kis- és közepes vállalkozások és a Zsámbéki-medencében élők számára.

Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – jelentette be a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Döntés született arról is, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják annak lehetőségét, hogy a Samsung SDI tovább bővítse a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát, valamint további beszállítók költözzenek a városba.

Ennek kapcsán Szijjártó Péter kiemelte, hogy

a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül jelenleg,

s ezért fontos, hogy minél több, elektromos technológiák gyártásával foglalkozó, nagy nemzetközi vállalat képzelje el a jövőt Magyarországon.

A külgazdasági és külügyminiszter emellett bejelentette, hogy összekötő utat fognak építeni Páty és az M1-es autópálya között, illetve egy elkerülő utat. A közlekedésfejlesztési beruházás szerinte a Zsámbéki-medencében, így a Pátyon élők életét is megkönnyíti, továbbá lehetőséget ad beruházásokra a környéken kialakított, új ipari területen.

Végezetül közölte, hogy a kormány felgyorsítja a Közlekedési Múzeum új épületegyüttesének felépítését, ezáltal Kőbánya megújulhat egy barnamezős beruházás keretében.