Új helyre pakolta fel az “Az ördög ügyvédje blogger” a Borkairól készült orgiavideóit

0

A Pornhub pornóoldalról már kedden törölték a Borkai Zsoltról és Rákosfalvy Zoltánról készült orgiavideót. Ezt a képen szereplő jogtulajdonosok, azaz Borkai és Rákosfalvy kérhette, hiszen a róluk készült felvételek a tudtuk és beleegyezésük nélkül kerültek nyilvánosságra – írja az Index.

A győri fideszes polgármestert lebuktatni akaró Az ördög ügyvédje blog azonban nem sokkal ezután egy másik pornószájton jelentette meg a felvételeket. Az Index szerint ezek a már nagyrészt ismert jelenetekből álló, összevágott videók azonban valamivel bővebbek, mint a korábbiak.

Az egyiken például a kamera előtt bevillan egy kilakkozott körmű női kéz, ami feltehetően ahhoz az emberhez tartozik, aki a felvételeket készíti. A botrány kirobbanása óta kérdéses, ki készíthette a felvételt. Ez a villanás arra utalhat, hogy a luxusjachton vendégeskedő egyik nő videózhatta az orgiát.

Via: index.hu