Újabb csontvázak estek ki Miskolcon – Kriza Ákos csődbe tette a megyei jogú várost!

0

Még a Kriza Ákos (Fidesz) vezetésével kezdeményezte a miskolci önkormányzat a Miskolc Holding Zrt.-nél 9 milliárd forint hitelkeret felvételét, a pénz lehívását pedig kényszerűségből az új városvezetés fejezi be – írja a Népszava.

A hitelfelvétel legfőbb oka, hogy az önkormányzat évek óta nem járult hozzá megfelelő mértékben a városi tömegközlekedés működtetéséhez, ezt pedig a városi cégeket tömörítő holding egyéb bevételeiből kellett fedezni, de ez már nem volt fenntartható 2019-ben. Csak a tömegközlekedésnél az önkormányzat 4 milliárd forinttal maradt el a befizetésben.

Ezért a fideszes vezetés még februárban 7 milliárd forint hitel felvételét kezdte meg, erről azonban rövidesen kiderült, hogy elégtelen lesz, ezért a hitelkeret 9 milliárd forintra emelését kezdeményezték, ennek felvételéhez kell hozzájárulnia az új városi közgyűlésnek. Elvileg a keretet nem köteles a város lehívni, de jó eséllyel szükség lesz rá, ugyanis
a korábbi fideszes vezetés az eredetileg tervezett hitelkeretből már 6,5 milliárd forintot lehívott és elköltött.

Simon Gábor, a várost átvevő ellenzéki összefogás frakcióvezetője a lapnak elmondta, hogy

“ez egy újabb csontváz, ugyanis az átadás-átvételnél már kiderült, hogy 14,4 milliárd forint kötelezettsége van az önkormányzatnak partnerei felé, ezen felül pedig 3 milliárd forintos folyószámlahitele is van a városnak, igaz, utóbbi keretet nem teljes egészében használt fel a város. Kriza Ákos a kötelezettségekhez képest mindössze 2,3 milliárd forint likvid összeget adott át Veres Pálnak, az új polgármesternek, ami a város rendelkezésére áll.”