Újabb pert nyert Jakab Péter a fideszes hazugmédia ellen!

Ezúttal a Kontrának kell helyreigazító közleményt közzétennie a Jobbik elnökéről.

Pert nyert a Kontra.hu nevű kormánypárti internetes oldallal szemben Jakab Péter, a Jobbik elnöke – közölte a pártelnök hétfőn egy Media1-hez eljuttatott közleményben, valamint a Facebookon.

Jakab azért fordult bírósághoz, mert a Kontra azt állította, hogy „jobbikos forrásaik szerint” a párt tagjai le akarják váltani őt a Jobbik éléről.

A politikus közleményében hozzátette: a Fővárosi Törvényszéken az is kiderült, hogy a szóban forgó forrás Volner János (aki már évek óta nem tagja a pártnak).

 

A Kontra.hu portálnak helyreigazítást kell közzétennie.

 

Mint arról a Media1 beszámolt, a Kontra.hu oldalt 2020 novemberében hozták létre, főszerkesztője pedig éppen az a Megadja Gábor, aki miatt az azóta a HírTV-be olvadt EchoTV-nek is elnézést kellett kérnie, miután Jakab Pétert a Keménymag című műsorban „Jákobként” emlegette műsorvezető-társaival egyetemben.

Jakab egyébként – párttársaival egyetemben – sorra nyeri a pereket a kormánypárti médiumokkal szemben. Ide kattintva találja a Media1 valamennyi írását a témában.

https://www.facebook.com/jakab.peter.miskolc/posts/488671125948066

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel a Media1 hírlevelére is!