Ujhelyi István: Nincs az a diktatúra, amelyiknek Orbán nem hajt fejet, ha megfizetik

Ujhelyi István dr., szocialista EP-képviselő bejegyzése.

Tudjuk jól Orbán Viktortól, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit tesz; de azért ez mégiscsak erős. A Fidesz-vezérkar ugyanis miközben a nyilvánosság előtt igyekszik európai arcot mutatni, sutyiban azért tovább csencsel és asszisztál azoknak a haverjainak, akik vállalhatatlanságuk miatt kiiratkoztak az európai szalonból. Mindez nem holmi magyarosan ügyeskedő pávatánc, hanem elvtelen üzletelés és veszélyes szövetkezés azokkal, akik a birodalom sötét oldalán állnak. Erről pedig jó, ha mindannyian legalább tudomással rendelkezünk.

 

Legutóbb a Politico adta hírül és kevesen vették észre, hogy a Fidesz EP-delegációjának vezetője, Deutsch Tamás a néppárti közösség egyik legutóbbi ülésén a nyilvánosság előtt védte meg például az Orbán Viktorral jó barátságban lévő – szintén néppárti – bolgár miniszterelnököt, Bojko Boriszovot, mondván, az Európai Néppártnak kollektíven kellene kiállnia a pártcsaládhoz tartozó kormányfő mellett, az őt ért támadásokkal szemben.

Nos, ez a „támadás” annyit jelent, hogy számos EP-képviselő szolidaritást nyilvánított a bolgár ellenzék mellett, amely sokadik hónapja tüntet Boriszov ellen – a hatalmon lévőket maffiakapcsolattal, a korrupcióval szembeni reform megakadályozásával és a szólásszabadság elnyomásával vádolva.

Az alapvetően békés demonstrációk során, legutóbb több civil is megsérült a karhatalom fellépése miatt. A Fidesz számára azonban mindez nem számít, a Boriszovval meglévő emberi és vélhetően üzleti viszony nekik bőven megéri, hogy szembemenjenek az európai értékekkel és elvárásokkal. Lelkük rajta.

De nem ez volt az egyetlen fű alatti lépés, a magyar kormány ugyanis a mai napig nem ítélte el hivatalosan, egyértelműen és világosan a belorusz rezsimet és a hatalmi erőszakot.

Igaz ugyan, hogy az unióban megszavazták a Lukasenkával szembeni lehetséges szankciókat, de közben a pult alatt mindent elkövetnek, hogy kedvezzenek neki. És higgyék el, ez tényleg nem valami rafinált többkulacsos játék, amelynek a végén a magyarok szokás szerint, előbb lépnek ki a forgóajtón, minthogy bemennek. Ez puszta pénzsóvár elvtelenség.

Amikor Orbán Viktor a V4-ek lublini találkozóján a belorusz kapcsolatokról beszélt, akkor persze gyorsan bebújt az ez ügyben karcos véleményt képviselő lengyelek szoknyája mögé, de onnan kikukucskálva, már inkább azt tartotta fontosnak, hogy a Lukasenkával meglévő gazdasági kapcsolatokat ápolni és fejleszteni kell. Hogy közben vélhetően csalással maradt hatalmon a belorusz vezér, az ellenzékieket pedig hol megverik, hol állami csuklyások rabolják el és viszik Isten tudja hova, az Orbánnak ezek szerint vajmi keveset számít. Csak a pénz.

Az legyen rendben, a többi mehet a szőnyeg alá. Nincs az a diktatúra, amelyiknek nem hajtunk fejet, ha megfizetik. Szomorú ez.

Mert rövid ideig-óráig talán még hoz is némi hasznot – a haveri köröknek persze –, de hogy ezzel a magatartással hosszú távon teljesen elszigetelődünk az európai közösségben és végül visszafordíthatatlanul az európai szalonon kívül találjuk magunkat – ez kétségbevonhatatlan.

Orbán legnagyobb tévedése nem is ez, hanem, hogy azt hiszi, ezek az újdonsült barátai majd befogadják a körbe és megvédik, amikor szükség lesz rá. Pedig úgy fogják adott esetben arrébb pöckölni, mint a szotyihéjat szokták a felcsúti VIP-páholyban.