Ujhelyi István: Orbán hazudik, hogy nem kapott támogatást

0

Már most is 520 milliárd forint uniós válságkezelési támogatás áll a magyar kormány rendelkezésére a koronavírus elleni küzdelemben – hívta fel a figyelmet Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő egy Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón pénteken.

Gepostet von Ujhelyi István dr. am Freitag, 27. März 2020

A politikus levélben kérdezte meg Elisa Ferreira kohéziós ügyekért felelős uniós biztost, hogy az EU 37 milliárd eurós Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezéséből Magyarországnak mennyi jut.

A biztos válaszából kiderült, hogy

“Magyarország összesen 5,6 milliárd euró, vagyis mintegy 2000 milliárd forintnyi támogatást hívhat le az alapból, és ebből 1,468 milliárd euró vagyis 520 milliárd forint már a magyar államkincstárnál van.”

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel, a Kossuth rádióban adott interjújában úgy fogalmazott az EU-val kapcsolatban, hogy „ha már segíteni nem tudnak, mert nem tudnak, akkor legalább ne akadályozzák a magyarokat a védekezésben.

“Majd azt is hozzátette, hogy “Kínától és a Türk Tanácstól kaptunk segítséget. Így áll ebben a pillanatban a helyzet. Ettől mi még maradunk az EU tagjai. Ez az otthonunk, de látni kell, hogy most nem innen jön a segítség.”

Ujhelyi szerint ez “maga a hazugság”, és a miniszterelnök azért kezdte el már most az EU-t hibáztatni, mert világosan látja, hogy nehéz időszak előtt áll. A politikus állítja: Orbán bűnbakot keres azért, hogy ne kelljen a saját politikai lépéseivel, például a “magyar egészségügy lerohasztásával” elszámolnia.

Ujhelyi szerint Orbán “rosszindulatú, és nem téved” , mikor azt állítja, a magyar kormány nem kap segítséget az EU-tól. Ugyanis az EP-képviselő birtokába jutott egy március 18-i keltezésű levél is, amelyben Ferreira és Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős biztos az uniós válságkezelési támogatások pontos összegéről tájékoztatják a magyar kormányt, egész pontosan Palkovics László innovációs és technológiai, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős minisztereket, és Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkárt.

Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta az Európai Bizottság javaslatát a Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezésről. Ennek keretében uniós költségvetésből 37 milliárd eurót biztosítanak a koronavírus-járvány miatt a legnehezebb helyzetbe jutott európaiaknak, régióknak és országoknak a lehető leggyorsabban. A forrást az egészségügyi rendszerek, kis- és középvállalkozások, munkaerőpiacok támogatására, és az uniós gazdaságok más sérülékeny területeinek megerősítésére használhatják fel a tagállamok.

Az Európai Bizottság honlapján is közzétett adatok szerint Magyarországnak 5,6 milliárd euró (2 ezer milliárd forint) jut ebből az alapból. Az Ujhelyi által emlegetett 520 milliárd forint pedig azért áll már most a magyar kormány rendelkezésére, mivel az európai strukturális és beruházási alapok előfinanszírozásait nem kell Magyarországnak visszafizetnie az uniós költségvetésbe az új döntések értelmében.

A magyar kormánynak küldött levélben a Bizottság kifejti: Magyarországnak idén 861 millió eurót kellett volna visszatérítenie az EU-nak a 2019-es támogatástól, illetve gyorsított eljárásban 607 millió érkezik 2020-as költségvetéshez március végén (vagy már meg is érkezett), amit szintén nem kell majd visszafizetni.

Az Európai Unió alapjában véve egy nemzetközi szervezet, olyan válságkezelési lépéseket tehet meg, amelyre a tagállamok felhatalmazták és költségvetést adtak számára.