Úszófalut építenek Selmeczi Gabriella birodalmában

Magyarországon egyedülálló úszófalut épít az abádszalóki Abádi Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos házból az első tíz idén júniusra készül el – közölte a beruházó az MTI-vel.

Hoffer Ferenc, aki feleségével a kistarcsai székhelyű Hof-Fer Investor Kft. tulajdonos-ügyvezetője, elmondta: a beruházás tervezett költsége mintegy 800 millió forint, a házak árát a leendő tulajdonosok fizetik, a partfejlesztést és a kapcsolódó beruházásokat a cég finanszírozza.

Hozzátette: együttműködnek a Home System Europe Kft.-vel, amely úszóházakat gyárt és értékesít.

Elmondta: a kikötő árvízvédelmi, Natura 2000 területen található, ezért kellett olyan megoldást találniuk, amely alkalmazkodik a rendszeres vízszintemelkedést hozó áradásokhoz – az úszó házak árvíz idején cölöpökön felúsznak, majd az ár levonulásakor „visszaülnek” a cölöpökre – mondta.

Kitért arra, hogy a könnyűszerkezetes házakat, amelyek télen is lakhatók, a tulajdonos kérésére napelemekkel is felszerelik.

A Hof-Fer Investor Kft. 2009-ben alakult, építőipari generál kivitelezéssel foglalkozott, emellett 2014-ben vették át az Abádi Kikötő üzemeltetését. Évente újabb és újabb fejlesztésekkel érték el, hogy a kikötő ma már a térségben turisztikai központtá vált. 2016-ban nyitották meg a Tündérfátyol névre hallgató szállodahajót. 2018-ra érték el a jelenlegi szolgáltatási kínálatukat, amelyben a kikötői mellett különféle, a Tisza-tavat is érintő turisztikai szolgáltatások is szerepelnek.

A cégnél 17 ember dolgozik, a nyári időszakban hat-nyolc munkavállalóval bővülnek.

A nyilvános cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele 2020-ban több mint 103,5 millió forint volt, egy évvel korábban megközelítette a 70 millió forintot. Nyereségük tavaly 11 millió, 2019-ben pedig 9 millió forint felett volt.

 

 

 

 

Forrás: MTI