Van, ahol fenyegetőzéssel próbálják rávenni az egészségügyi dolgozókat az új szerződés aláírására

Hétfőn éjfélig kell aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak az új munkaszerződésüket, ha nem akarják, hogy megszűnjön a munkaviszonyuk.

 

Az egészségügyi dolgozók helyzetét ráadásul nem segíti, hogy vannak helyek, ahol fenyegetőzéssel próbálják rávenni az alkalmazottakat az új szerződésük aláírására.

Azzal zsaroltak meg, ha nem írja alá az új szerződést, nem csak elveszíti az állását, de máshová sem tud majd elmenni dolgozni.

Kincses hangsúlyozta, hogy ezt jogilag természetesen nem lehet megtenni. Hozzátette azt is, hogy mindez ráadásul öngól lenne, orvosra és nővérre ugyanis szükség van, ráadásul a járványadatok “elég veszélyesen alakulnak”. Kincses azt is elmondta, hogy úgy látja, az orvosok nagyobbik fele alá fogja írni a szerződést, többen annál, mint amilyen számokról hallani lehet.

A 444.hu is arról írt, hogy tudomásukra jutott olyan eset, amikor az egészségségügyi dolgozókat fenyegetés érte, ha nem írják alá az új szerződést. A lap cikke nevesítette is a helyszínt, ők ugyanis arról írnak, hogy fenyegetőzéssel próbálja meggyőzni a Rovó László által vezetett Szegedi Tudományegyetem az egészségügyi dolgozókat az új munkaszerződés aláírására.

A 444.hu idéz egy dolgozóknak kiküldött információs levelet, amely azt tartalmazza: “Tegnap egy értekezleten voltam, ahol az Egészségügyi szolgálati jogviszonyról néhány információt kaptam, szeretném megosztani mindenkivel! Aki most nem írja alá a szerződést és végkielégítéssel megy el, nem jöhet vissza az SZTE-re dolgozni, sem 1 év múlva, sem 5-10 év múlva. Arra kérnek mindenkit, hogy egy esélyt adjanak arra, hogy tisztán lássanak, hogyan fog működni ez a rendszer.”

A cikk szerint az email megerősíti azt az SZTE-n eddig csak szóban suttogott fenyegetést, miszerint aki nem írja alá az új munkaszerződést, azt később sem fogják majd alkalmazni. Hozzáteszik: a jogállási törvény nem zárja ki azt, hogy a mostani alá nem írók később szerződhessenek.

A cikk szerint emellett február 25-én az egyetem elnöke Klinikai Tanács soron kívüli értekezletére hivatkozva kérte a szerződést biztosan alá nem írók számának összegzését.

 

 

 

via. 444.hu