Varga-Damm Andrea keményen kiosztotta Áder Jánost

0

Áder János köztársasági elnöknek!

Ha esetleg senki nem volt a közelében, aki elmondta volna, hogy Önnek most mi a dolga, hát én elmondom. Először is már egy hete beszédet kellett volna intéznie a néphez arról, hogy Ön az első vonalban segít Magyarország lakosságának. Elmondhatta volna, hogy minden tekintélyét és kapcsolatát beveti arra, hogy a szükséges védőeszközök, valamint gyógyításra szolgáló eszközök készen álljanak minden beteg honfitársunk és az ellátó személyzet számára. Majd másnap el kellett volna mennie a Szent László kórházba – természetesen nem 40 kísérő autó kíséretében -, és védőfelszerelésbe öltözve végigjárni azokat az osztályokat, akik a betegekkel foglalkoznak. Biztosítania kellett volna a személyzetet, a betegeket, hogy Ön mindent megtesz azért, ezt a járványt mielőbb leküzdjük. Utána pedig a kórház elől a közszolgálati televízióban kellett volna elmondania, mit tapasztalt bent. Aztán végig kellett volna már járnia a héten az összes kórházat, ahol ilyen betegek ellátására helyet alakítottak ki, s ugyanúgy biztosítania kellett volna őket arról, hogy mellettük áll, és minden segítséget megad. Ha esetleg objektív akadálya van annak, hogy elvégezze köztársasági elnöki feladatait – persze nem arra gondolok, hogy elvonult valamilyen biztonságosabb helyre vagy valahol horgászik -, akkor arról kell tudatnia a társadalmat. Ön nem egy dísztárgy az ország vitrinében, hanem egy felelősséget vállalt elsőszámú vezető. Önnek kellene ma a legnagyobb bátorságot tanúsítania. 

Ha képtelen ezt a feladatát ellátni, most mondjon le!

 

 

 

forrás. Varga-Damm Andrea, országgyűlési képviselő (Jobbik)