Varga Mihály szerint fokozatosan csökken az államadósság!

0

A fegyelmezett gazdálkodás, a csökkenő államadósság, és az egészségesebb adósságszerkezet megteremtette a további növekedés alapját – mondta hétfői videóüzenetében a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a közösségi oldalán kijelentette, hogy a magyar gazdaság növekedése várhatóan továbbra is meghaladja majd az uniós átlagot. A GDP- és az államháztartási adatok alapján, az elmúlt éveket a magyar gazdaságtörténet egyik legeredményesebb időszakának nevezte.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a bruttó hazai termék tavalyi adatai alapján, Magyarország az EU-s növekedési rangsor élére került. Üdvözölte emellett, hogy 2019-ben jelentősen csökkent a GDP-arányos államadósság, devizaaránya pedig 50-ről 20 százalék alá esett 2010 óta.

Varga Mihály szerint, a magyar családok bizalma is erősödik a gazdaság iránt. Erre utal, hogy a lakossági kézben lévő állampapírok aránya ötről 25 százalékra nőtt – tette hozzá.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt becslése szerint, tavaly 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, a Magyar Nemzeti Bank pedig hétfőn azt jelentette, hogy az államháztartás névértéken számított bruttó (maastrichti) adóssága 2019 végén a GDP 64,8 százalékára, az Eximbank adósságát is figyelembe véve a GDP 66,4 százalékára mérséklődött.

(MTI)

Akkor én most megmutatnám ezt a csökkenést?

Ti látjátok a csökkenést?

Nesze neked !

Gepostet von Sztáronszky Ferenc am Freitag, 24. April 2020

 

Tavaly év végén is írtunk róla.

Itt:

Egy icipicit sem csökkent az államadósság tavaly

 

És itt egy hitel is 2020-ra.

Jelen állás szerint 1200 milliárd forinttal lesz magasabb az államháztartás hiánya a vártnál. A válság miatt a lakosság kevésbé fogja hitelezni az államot, az államadósságkezelő ezért négyszer több devizapapírt tervez kibocsátani.

Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a járványhelyzet miatt az államháztartás éves hiányát a kormány nem a GDP 1, hanem 2,7 százalékára várja.

Egyelőre kérdéses, tartható lesz-e az új hiánycél, mindenesetre a központi alrendszer (amiben nincsenek benne az önkormányzatok és a szociális alapok) pénzforgalmi hiánya ennek megfelelően 367 milliárd forintról 1 234 milliárd forinttal 1 601 milliárd forintra emelkedett.

Az 1 234 milliárd forinttal magasabb hiány, illetve a várhatóan 590 milliárd forinttal megnövekedő lakossági állampapír-visszaváltás és -visszavásárlás, valamint a 2020 januári, az eredeti tervekben nem szereplő 244 milliárd forintnyi röviddevizakötvény-visszavásárlás szükségessé teszik a bruttó kibocsátások növelését.

Emellett, a jelenlegi piaci tendenciákat figyelembe véve az eredeti terveknél mintegy 900 milliárd forinttal alacsonyabb lakossági értékesítéssel tervez az adósságkezelő. Ennek eredményeként az ÁKK két fő területen kívánja növelni a bruttó finanszírozást.

Egyrészről 1 652 milliárd forinttal emelte az intézményi forintkötvény-kibocsátások tervezett volumenét 2020 egészét tekintve.

Mindezt döntően a 3 és 5 éves államkötvények idén április hónaptól bevezetett heti aukciós gyakoriságra építve, mindemellett fenntartva és a piaci lehetőségek szerint óvatosan növelve a 10, 15 és 20 éves papírok kibocsátását.

Másrészről növelte az eredeti tervekben szereplő 1 milliárd euró keretösszegű devizakötvény-kibocsátási keretet 4 milliárd euró ekvivalens keretösszegre.

 

olkt.hu