Vásárhelyi Mária: a szellemi alvilágot rászabadították az értelmiségre

0

Bár én nagyjából bármit el tudok képzelni a regnáló hatalomról, és tisztában vagyok azzal, hogy semmi sem idegen tőlük, ami az elnyomást és megfélemlítést fokozza, azt mégsem értem, hogy miféle hasznuk származik abból, ha a szellemi alvilágot rászabadítják az elvileg hozzájuk közelálló értelmiségre.

Milyen politikai hasznot remélnek attól, ha a #szakácsárpád nevű tudatlan, műveletlen tömbházmester ír ostoba, gyalázkodó, gyűlölködő cikket a kormánymédia zászlóshajójaként számon tartott Magyar Nemzetben, amelyben a szakmailag elismert, köztiszteletnek, örvendő, nagy tudású, közismerten konzervatív #RomsicsIgnácot, #AblonczyBalázst és #HatosPált gyalázza.

Nem tudom eldönteni, hogy ez az elszabadult hajóágyú kontrollt vesztett örjöngése, vagy tudatosan végiggondolt politikai stratégia-e. De ha az utóbbi, akkor sem értem, hogy mi a célja. Hiszen a széles közönségnek, amelynek a kormánypártok játszanak, fogalma sincs, hogy kik ezek a tudósok, és egyáltalán nem is érdekli őket, viszont az értelmiség azon részének, amely még tartja valamire a hozzáértést és szakmai tisztességet, ez akkor sem tetszik, ha amúgy a kormánypártok támogatói.

Kétlem például, hogy az egyébként végtelenül lojális, sőt, szolgalelkű Professzorok Batthyany Körében sokan volnának, akik örülnek egy ilyen fejleménynek. Ha másért, akkor azért nem, mert ez jelzés is, hogy közülük is bárki, bármikor sorra kerülhet. Hogy jön majd egy másik #szakácsárpád, aki őket akarja verbálisan kivégezni.

Csak a totális rendszerekben, a fasizmusban és a sztálinizmusban dívott az a szokás, hogy a szellemi alvilágot használják fel a tudomány és a művészet megsemmisítésére.