Vásárhelyi Mária: Elherdált életek

Szegény, szegény Magyarország!
Az elmúlt évszázadban nekünk csaknem mindig „sikerült” a rosszból is a legrosszabbul kikerülni. Mert nálunk az uralkodó „elitek” önzése, mohósága, korlátoltsága, felelőtlensége, szociális érzéketlensége túltett mindenki máson. Ők vezették ezt az országot egyik katasztrófából a másikba, áldozták fel magyarok százezreinek életét olyan háborúkban, amelyekbe erkölcsileg elfogadhatatlan célokért, ostobán hajszolták bele az országot. Nemcsak vesztesen és morálisan megsemmisülve, hanem lakosság arányosan majdnem a legtöbb emberéletet feláldozva kerültünk ki mind az első, mind pedig a második világháborúból.

 

„Mire lehullanak a levelek, hazajönnek a katonák” ámították a népet a nacionalista vérgőztől elborult agyú politikusok 1914-ben, hogy azután négy év múlva az ország területének kétharmadát, lakosságának pedig több mint a felét elveszítve, 580 ezer,a frontokon elesett katonát siratva záruljon le a történelemnek ez a fejezete Magyarország számára.

 

A második világháborúban, ismét a rossz oldalon, a végsőkig küzdve 600 ezer magyar zsidót, 130 ezer katonát és nagyjából ugyanennyi polgári áldozatot veszített az ország, azért mert az uralkodó osztály revansot akart venni a korábbi – ugyancsak az ő hibájából bekövetkező – veszteségekért. És ezért semmi – kiváltképp a magyar emberek élete – nem volt drága.
„Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul”
– rendelkezett hírhedt hadiparancsában Jány Gusztáv vezérezredes, a Don kanyarban harcoló magyar hadsereg parancsnoka.

 

Meggyógyul vagy elpusztul…

 

Mostanában gyakran eszembe jut a második magyar hadsereg története. Annak a 130 ezer magyar munkaszolgálatosnak és katonának a sorsa, akit az urak elavult fegyverekkel, elégtelen felszereléssel, alkalmatlan ruházatban küldtek ki a -35 fokos hidegben a szovjet hadsereg ellen harcolni és esélyük sem volt győzni ott, ahol egyébként semmi keresnivalójuk nem volt. A szabályosan a halálba küldött 250 ezer katona fele elpusztult vagy eltűnt, a magyar hadvezetés pedig a front összeomlása után „elfelejtett” gondoskodni a Don kanyarnál rekedt katonák élelmezéséről, ruházatáról és visszavonulásának biztosításáról.

 

Nem mintha most hasonló borzalmakkal kéne szembenéznünk, de a hatalmi „elit” mentalitása számos hasonlóságot mutat horthysta elődeivel. Nem véletlen, hogy a mai urak éppen azt a korszakot tekintik történelmi példaképüknek, amely így bánt saját állampolgáraival.
A lakosságarányos áldozatok számában sajnos most, a covid-járvány idején is „listavezetők” vagyunk, hetek óta nálunk hal meg a legtöbb ember a világon covid fertőzésben. És ezért a kiugróan magas halálozási arányért a felelősség a politikai döntéshozókat terheli.

 

A laboratóriumnak tekintett Ausztriában 10, a szomszédos Szlovákiában 32, Csehországban 44, Horvátországban 34, Szlovákiában 32, Szlovéniában 6, nálunk 99 ember halt meg tegnap koronavírus fertőzésben. Ez a szomorú lista azonban nem a véletlenek furcsa összjátéka, hanem a kormányok felelőtlen járványkezelése miatt alakult így. Mert míg Ausztriában 1000 emberre számítva 33, Szlovákiában 25, Csehországban 17, addig nálunk mindössze kevesebb mint két tesztet végeztek ugyanezen a napon. Az összefüggés nyilvánvaló; minél kevesebbet tesztelnek egy országban, annál inkább terjed a járvány. Mert a covid elleni küzdelem csak oltással nem nyerhető meg. Az oltás csupán egy eszköz a járvány megfékezéséhez, ám ha nem végzünk elég tesztet és nincs kontaktkutatás, akkor nem fog eltűnni a kór.

 

A KSH adatai szerint ma a lakosság 64 százaléka kapta már meg vagy tervezi, hogy beoltatja magát, a fennmaradó 36 százalék azonban bőven elég ahhoz, hogy a vírus köztünk maradjon. És terjedését csak a folyamatos teszteléssel lehetne megakadályozni.

 

Ám, ahogy a második hadseregtől sajnálta a hadvezetés a megfelelő felszerelést, ruházatot és élelmet, úgy a mai kormány is sajnál tőlünk mindent, ami az államnak plusz kiadást jelent. Nincs az unióban még egy ország, ahol az embereknek nem jár ingyen teszt és mindenkinek fizetnie kell, aki szeretné tudni, hogy megfertőződött-e. És nem is keveset! 19.900ft egy tesztért rengeteg pénz egy olyan országban, ahol a nyugdíjminimum 28.500ft, a létminimum 101 ezer ft, és a lakosság csaknem egyharmada él úgy, hogy havi bevétele kevesebb mint 100 ezer ft.

 

Egy ismerősöm néhány hónapja elkapta a fertőzést, ekkor ingyen tesztelték, a karantén lejárta után azonban – immár a saját költségén – ellenőrizte, hogy meggyógyult-e. Ám kiderült, hogy még mindig pozitív. Attól rettegve, hogy kirúgják az állásából egy hét múlva ismét elment tesztre, de még mindig pozitív volt és ez még kétszer megismétlődött. Így összesen 80 ezer forintjába került, hogy végre ismét munkába állhasson, de akinek nincs erre a célra ennyi pénze, az a karantén lejártát követően visszamegy dolgozni és tudtán kívül terjeszti a betegséget.

 

Ausztriában, a miniszterlenök laboratóriumában, az iskolában minden diákot hetente legalább kétszer tesztelnek ingyen és miden osztrák állampolgárnak jár havi öt ingyen teszt, ingyen maszk és bármikor teszteltethetik magukat az erre kijelölt tesztelő pontokon is. És az állam legalább havi 1.000euró támogatást nyújt mindazoknak, akik elvesztették munkájukat, vagy nem tudnak dolgozni a járvány idején. Nálunk viszont az emberek betegen is elmennek a munkahelyükre, mert rettegnek a munkanélküliség rémétől és pontosan tudják, hogy az államtól – a nevetségesen rövid álláskeresési segélyen kívül – semmiféle segítségre nem számíthatnak.

 

Mert a magyar kormány a magyar embereken spórol. Sajnál minden fillért, ami nem nála csengeti a kasszagépet. Amilyen nagyvonalú saját klientúrájával, olyan smucig velünk, magyar állampolgárokkal. Minden fillért, amit nekünk fizet ki, felesleges kiadásnak tekint. Mintha a sajátjából adna, pedig a miénket veszi el. Ezért nincs nálunk ingyen teszt, ingyen maszk és állami támogatás a rászorulóknak. Pedig nem kell különösebb bölcsesség ahhoz, hogy tudjuk, ez az állampolgárok kárára történő ostoba takarékosság kerül a legtöbbe.

 

Hiszen a betegek ellátása, kezelése sokkal drágább, mint amennyit prevencióra kéne fordítani. Ha már az elvesztett életek hidegen hagyják a kormányt, akkor egyszerű üzleti számításból kéne támogatniuk a védekezést.

 

Csakhogy a „pillanat uralása” a járvánnyal kapcsolatos kormányzati politikát is meghatározza. Az adott pillanatban kell a lehető legtöbb pénzt megspórolni rajtunk, aztán hogy mi lesz holnap, azt majd holnap döntik el.

 

 

 

szerző. Vásárhelyi Mária, szociológus.