Végigverték az utasokat a 42 villamoson Budapesten ők

Aligha lehet büszke a család a hármas ikrekre, akik szó szerint végigpusztították a 42-es villamost múlt hétfőn Kispesten.

A három 16 éves testvér és egy 24 éves lány ismerősük, G. Mónika késő este szálltak fel a 42-es villamosra, ahol aztán az élő fába is belekötöttek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya tegnap kö­zölte: az egyik elkövető megütött egy fiatal férfit, aki en­nek hatására a földre esett.

 

A trió a 42-es villamos utasait bántalmazta, és a sofőrrel is összetűzésbe keveredett © Facebook

 

Ezután kitépte egy nő füléből a fülhallgatót, majd őt is inzultálták. A fiatalok eközben a villamosvezetővel is konfliktusba kerültek, majd leszálltak a járműről, és különböző irányba tá­voztak.

A kiérkező Készenléti rendőrök rövid időn belül a Kós Károly tér környékén elfogták G. Mónikát és a hármas ikrekből két fiút, majd előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra.