Videón, ahogy kifosztják az elütött, vérző fejjel földön fekvő asszonyt

Kifosztás bűntette miatt állítja bíróság elé a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azt a helyi nőt, aki segítségnyújtást színlelve kifosztott egy balesetben megsérült, vérző fejjel földön fekvő idős asszonyt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az idős asszony júniusban 150 ezer forintot vett fel egy kiskunhalasi automatából, majd néhány perccel később szabálytalanul kanyarodott a biciklijével és balesetet szenvedett.

Több arra járó és a balesetet észlelő személy is a földön fekvő, vérző fejű sértetthez sietett, köztük az ügy vádlottja is. Mialatt azonban a többiek mentőt hívtak és igyekeztek ellátni a sérült asszonyt, addig a nő segítségnyújtást színlelve összeszedte az úttesten szétszóródott holmikat.

Kihasználta, hogy mindenki a sérült nyugdíjassal van elfoglalva, félrevonult és kivette a vérző fejjel földön fekvő asszony pénztárcájából a 150 ezer forintot, és távozott a helyszínről. Az ügyészség kifosztás miatt emelt vádat ellene.