Virológus: A kínai vakcina elavult

70-75 százalékos hatékonysága van a kínai vakcinának, ami nem rossz – mondta Jakab Ferenc virológus az ATV Híradónak.

A szakember szerint a kínai oltóanyag a technológiáját tekintve első generációsnak számít. Mint fogalmazott ezekről:

Minden vakcinának lehet mellékhatása. Természetes, hogy az első generációs vakcináknak kicsit nagyobb, hiszen ezek a vakcinák tartalmaztak egy úgynevezett adjuvánst, azaz hordozó vivőanyagot, amelyik erősebb mellékhatást válthat ki. Gyakorlatilag az elmúlt évtizedekben ezzel a technológiával gyártották a vakcinákat: nem rossz, még egyszer mondom, csak a modell a molekuláris biológia korszakában már egy kicsit elavultnak tekinthető.

A virológus szerint ha lezárulnak a 3. fázis klinikai kísérletei, és megkapja az engedélyeket, akkor az elavult technológiája ellenére is jól működő vakcinának számíthat a kínai.